Az adathalászat veszélyeire figyelmeztet a bankszövetség 


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Közleményben hívta fel a figyelmet a Magyar Bankszövetség az adathalászat veszélyeire és a megelőzés fontosságára, miután az elmúlt hetekben jelentősen megnőtt a jogosulatlan adatszerzési és csalási kísérletek száma a digitális térben.

„Ennek jellemzően a felkészületlen emberek az áldozatai. A visszaélésekkel szembeni védekezéshez tudatos társadalmi összefogás szükséges, melyhez családtagok, ismerősök figyelem felhívásával és a védekezési módszerek megosztásával érdemes hozzájárulni” – írták.

A megelőzés érdekében több javaslatot is tettek, egyben hangsúlyozták, hogy a személyes adatokat mindenkinek magának kell megvédenie. A pénzügyi szolgáltatók és munkatársaik sohasem kérik, hogy az ügyfél ossza meg velük pénzügyi adatait, így biztosan nem kérdezik meg bankszámla egyenlegét, bankkártya-adatokat, jelszavakat és PIN-kódokat.
Azt javasolják, hogy az ügyfél legyen óvatos, tegyen fel kérdéseket, és ha nem a megszokott módon folyik a telefonbeszélgetés, vagy elbizonytalanodik a hívás közben, inkább szakítsa meg a hívást, és keresse meg a saját bankját az ismert csatornákon, és érdeklődjön az esetleges gyanús tranzakciókról.

A digitális csatornákon kapott linkeket, amennyiben azok pénzügyi jellegű oldalra vezetnek, nem szabad megnyitni – hívták fel a figyelmet. Hozzátették, sokszor a valós banki honlapokra megtévesztően hasonlító áloldalakat vetnek be a visszaélők. „Minden esetben gépelje végig saját bankja honlap címét a belépéshez, vagy a kedvencekből nyissa meg az ismert oldalt. A pénzügyi linkek küldése a csalók kedvenc csatornája” – figyelmeztettek.

A megelőzés részeként azt ajánlották, hogy számítógépre, illetve mobiltelefonra pénzügyi célból szoftvereket és applikációkat telefonos ajánlás alapján senki ne töltsön le. „Bizonyosság hiányában minden esetben személyesen keresse fel vagy hívja fel saját bankját, ügyintézőjét” – írták.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2019. április 2.

Adathalászat: a munkatársak képzése a legjobb védelem

Az adathalászat a kibertámadások egyik leggyakoribb és legsikeresebb formája. Ezek azok a munkatársakhoz bepottyanó megtévesztő e-mailek, amelyeknek egyetlen célja, hogy értékes információk kiadására, vagy a munkaállomásokat blokkoló kódok futtatására bírják rá a kollégákat. Más támadásokkal ellentétben az adathalászat nem támaszkodik biztonsági résekre vagy hibás biztonsági konfigurációkra. Az adathalászat ehelyett az emberi gyengeségre épít, hogy hozzáférjen az érzékeny rendszerekhez vagy értékes vállalati információkhoz.
2019. március 11.

Adathalászatra figyelmeztet a NAV

A közelgő adóbevallási időszakra hivatkozva adathalászok próbáltak megszerezni ügyfélkapus bejelentkezési és bankkártyaadatokat – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete.