Az Eb kiállt az Airbnb és az Uber mellett


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A közösségi gazdasági modellre épülő vállalkozások, mint például a magánszállásokat kínáló Airbnb és a fuvarszervező Uber betiltása kizárólag a legvégső esetben helyénvaló az Európai Bizottság csütörtökön közzétett iránymutatása szerint.


A brüsszeli testület szerint ezeket a szolgáltatókat csak akkor indokolt működési vagy egyéb engedély kiváltására kötelezni, amennyiben ez a „vonatkozó közérdekű célok elérése szempontjából feltétlenül szükséges”.

A platformokra vonatkozóan sem célszerű engedélyeztetési kötelezettséget előírni akkor, ha ezek csak közvetítői szerepet töltenek be a fogyasztók és a kérdéses szolgáltatásokat ténylegesen biztosító felek között – olvasható a dokumentumban.

A bizottság szerint a tagállamoknak törekedniük kell rá, hogy különbséget tegyenek a szolgáltatásokat alkalmi jelleggel nyújtó magánszemélyek és a hivatásos minőségben eljáró szolgáltatók között.

Az iránymutatásban leszögezték, a gazdaság többi szereplőjéhez hasonlóan a közösségi gazdasági modellre épülő vállalkozásoknak is adót kell fizetniük, ugyanakkor fontosnak nevezték a megosztás alapú szolgáltatásokra vonatkozó adószabályok alkalmazásának egyszerűsítését és pontosítását.

Három Navigátor adózási, számviteli témában,

15% kedvezménnyel

A csomag tartalmazza az Art. Navigátort, az Áfa Navigátort, és a Számviteli Navigátort, amelyek a csomagkedvezménytől függetlenül külön is rendelhetőek!

Megrendelés >>

Mint írták, a közösségi gazdaság térnyerésére az Európai Unióban működő tagállami és helyi hatóságok más és más szabályozási intézkedésekkel reagáltak, ez pedig a hagyományos és az új üzleti modell szerint működő gazdasági szereplők és a fogyasztók körében egyaránt bizonytalanságot eredményez, és gátolhatja az innovációt, a munkahelyteremtést és a gazdasági növekedést.

Az Európai Bizottság szerint ezért fontos lenne, hogy az unió tagállamai harmonizálják a megosztáson alapuló gazdaságra vonatkozó szabályokat.

„A közösségi gazdaság lehetőséget kínál a fogyasztók, a vállalkozók és a cégek számára, de csak akkor, ha megfelelően építjük ki. Ha engedjük, hogy az uniós egységes piac széttagolt legyen nemzeti, sőt akár helyi határok mentén, azzal Európa egésze veszíthet” – hangsúlyozta Elzbieta Bienkowska, a belső piaci szabályozásért felelős EU-biztos.

A közösségi gazdaság két legismertebb szereplője, a szállásokra szakosodott Airbnb, valamint az autómegosztást kínáló Uber néhány év alatt teljes iparágakat forgatott fel világszerte, és ez sok helyen kiváltotta a hagyományos gazdasági szereplők tiltakozását.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 15.

Továbbra sincs jó hangulat a kkv-szektorban  

A K&H kkv bizalmi index tavaly év végén látott reményteli javulása az idei első negyedévben ismét megtorpant: 4 pontos csökkenéssel -10 ponton áll a mutató, ami így már közel két éve a negatív tartományban van. A visszaesés fő oka a munkaerőhelyzet és a gazdasági kilátások negatív megítélése.

2024. április 12.

Nagy Márton: a kormány 2026-ig 45 milliárd forintot biztosít az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciókhoz

A kormány az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciók agráriumban és a válságkezelésben betöltött szerepére, továbbá jelentőségére figyelemmel, a gazdaság élénkítése, a válságok által okozott negatív gazdasági hatások mérséklése érdekében az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciók kibővítéséről döntött – jelentette be pénteki közleményében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.