Bankadóval is jól ment az OTP-nek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bankcsoport nyeresége 40 milliárd volt a második félévben. A profit zöme a magyar alaptevékenységből származott.


Az OTP bankcsoport a második negyedévben 40,57 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el, szemben az első negyedévi 11,23 milliárddal és a tavalyi második negyedévi 41,1 milliárddal – közölte a társaság gyorsjelentésében csütörtökön a BÉT honlapján.

A konszolidált, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült jelentés szerint 2013 második negyedévének korrigált adózott eredménye 52,3 milliárd forint volt, 41 százalékkal több az egy évvel korábbinál, és 28 százalékkal az előző negyedévinél. Ez az eredmény az egyedi tételekkel, egyebek mellett a bankadóval, illetve 2013-ban a tranzakciós illeték elmaradása miatti egyszeri fizetési kötelezettséggel korrigált összeg. A javulást a jelentés döntően a 65 százalékkal alacsonyabb társasági adóterhelésnek tulajdonítja, hiszen a korrigált adózás előtti eredmény gyakorlatilag megegyezik az előző negyedévivel.

A hitelportfólió minősége tovább romlott, a 90 napon túl késedelmes portfólió aránya 20,8 százalékra emelkedett, fedezettségük ezzel együtt (78,6 százalék) 2 százalékponttal nőtt. A problémás hitelképződés a második negyedévben jelentősen megugrott, nagysága elérte a 90 milliárd forintot, ezzel megtört a 2012 második fele óta összességében érvényesülő csökkenő trend – állapítja meg a jelentés, kiemelve, hogy bár szinte valamennyi leánybanknál gyorsult a 90 napon túl késedelmes állomány növekedése, a legnagyobb mértékű romlás Oroszországban és Ukrajnában történt.

RODIN adózási-számviteli szakmai rendezvények

A visszaeső negyedéves orosz és ukrán eredmények következtében jelentősen mérséklődött a külföldi leánybankok eredmény-hozzájárulása. Szemben az első negyedév 18,5 milliárd forintos külföldi adózott eredményével a második negyedévi profit-hozzájárulás mindössze 12,8 milliárd forint. A jelentés szerint a bolgár leánybank továbbra is kiválóan teljesít (11 milliárd forinttal gyarapította a csoport nyereségét), nyereséges a horvát, a szlovák és a montenegrói érdekeltség, de továbbra is veszteséges a román és a szerb leánybank.

Az OTP Core (magyarországi alaptevékenység) 2013 második negyedévében bankadó nélkül 37,8 milliárd forintos adózott eredményt realizált, ami 66 százalékkal több az egy évvel korábbinál, a féléves eredmény 59,7 milliárd forint, 27 százalékkal emelkedett.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 29.

Iskolakezdéskor érdemes a zsebpénzkérdést is átgondolni – online megoldás is akad

Az iskolakezdéssel együtt érdemes az új tanévre szóló kiadásokat a diákoknak megtervezni, lehetőleg a szülőkkel közösen. Érdemes ösztönözni a gyerekeket arra, hogy a zsebpénzükből megmaradt összeget tegyék félre jövőbeni célokra, készpénz helyett pedig környezetbarát, biztonságosabb elektromos megoldásokat használjanak. Ebben segíthetnek a különféle okoseszközök, azokon keresztül pedig például a Google Pay vagy az Apple Pay applikáció.

2023. szeptember 29.

A Duna Takarék Bank is csatlakozott az MBH Csoporthoz

Lezárult a Duna Takarék Bank Zrt. 98,46%-os közvetlen részesedésének megvásárlása. A győri központú pénzintézet ezentúl az MBH Bank Nyrt. 98,46%-os közvetlen tulajdonát képezi – tette közzé az MBH Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az ügylet a Magyar Nemzeti Bank szeptember 15-i engedélye alapján, a mai napon sikeresen megvalósult.

2023. szeptember 29.

Októberben lesz az idei Közbeszerzési Expó

A Közbeszerzési Hatóság október 19-én ismét megrendezi Közbeszerzési Expó nevű átfogó szakmai rendezvényét a közbeszerzési piac legfontosabb szereplői számára; a fórumon célzott kerekasztal-beszélgetések során vitatják meg a résztvevők a közbeszerzésekkel kapcsolatos legfontosabb aktualitásokat és szakmai kérdéseket, emellett számos szervezet kiállítói standdal is kitelepül – tájékoztatta a Közbeszerzési Hatóság szerdán.