Bolgár és albán bankot vett az OTP


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az OTP Bank többségi tulajdont szerzett a Societe Generale francia nagybank bulgáriai és albán leányvállalatában – közölte az OTP a BÉT honlapján csütörtökön.

Az OTP így a bolgár bankban, a Societe Generale Exressbank AD-ben (SGEB) 99,74 százalékos részesedést szerzett, valamint megvette az SGEB egyéb bolgár leányvállalatait is.

A közlemény szerint az SGEB 6,7 százalékos piaci részesedésével a bolgár bankszektor 7. legnagyobb szereplője, univerzális bankként a lakossági és vállalati szegmensben egyaránt aktív.

„Az akvizíció eredményeként az OTP Csoport még meghatározóbb piaci szereplővé válik Bulgáriában” – olvasható a közleményben.

Az OTP Bank 2003 óta van jelen Bulgáriában és folyamatosan nyereségesen működött.

Az OTP tavalyi éves jelentése szerint a pénzintézet bulgáriai érdekeltsége, a DSK Csoport 2017-ben az előző évivel közel megegyező, 47,1 milliárd forintos eredményt ért el, ezzel eredmény-hozzájárulása továbbra is a második legmagasabb volt az OTP Csoporton belül.

Az OTP az albán bankban, a Banka Societe Generale Albania SH-ban (SGAL) pedig 88,89 százalékos részesedést szerzett.

Az SGAL közel 6 százalékos piaci részesedésével Albánia 5. legnagyobb bankja, és szintén aktív a lakossági és vállalati szegmensben.

Mindkét tranzakciót várhatóan az idei év negyedik negyedévében zárják le, a szükséges hatósági engedélyek megszerzésének függvényében.

A közleményben megjegyzik, hogy a tranzakció mellett a Societe Generale és az OTP Bank tárgyalásokat folytat egy együttműködési megállapodás megkötéséről, szolgáltatások kölcsönös nyújtására, elsősorban befektetési banki, tőkepiaci, finanszírozási és nemzetközi banki szolgáltatások területén, Albániában, Bulgáriában, Horvátországban és Magyarországon.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Magyarországnak bőven van teendője a régiós “hosszútávfutásban”

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek – ezen belül az egyik fontos mutató, a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP – alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest. Az uniós átlag háromnegyedénél jár most Magyarország, míg Csehország 91, Lengyelország 80, Románia 78 százalékos arányt tud felmutatni, miközben Szlovákia viszont csak 73 százalékot. Ahhoz, hogy a magyar felzárkózás ütemesebb legyen, a képzett, minőségi munkaerő irányába kell elmozdulni.

2024. április 19.

Az MNB 28 millió forintra bírságolta az UniCredit Bankot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt; a hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet biztonságos működését – közölte a jegybank pénteken.

2024. április 19.

Rosszul meghatározott árral sokat lehet bukni az ingatlaneladáson

Minél hosszabb ideig van a piacon egy ingatlan, annál nagyobb az esély, hogy csak komoly árengedménnyel lehet értékesíteni, mutatott rá az Otthon Centrum elemzése, amely az értékesítési idő és az alku mértékének összefüggését vizsgálta.