Brexit: megszületett a megállapodás a rendezett brit kiválásról
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Megszületett a megállapodás a felek között az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeiről szóló szerződésről – jelentette be Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Boris Johnson brit kormányfő csütörtökön a Twitteren.
Bejegyzésében Juncker tisztességesnek és kiegyensúlyozottnak nevezte az egyezséget, s javaslatot tett annak jóváhagyására a délután kezdődő EU-csúcstalálkozón.
„Ahol akarat van, ott megállapodás is van” – írta a brüsszeli testület vezetője.
A brüsszeli testület vezetője levelet küldött Donald Tusknak, a tagországok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnökének, amelyben arról számolt be, hogy sikerült egyetértésre jutni a bénultság fő okának számító ír-északír helyzet rendezésére szolgáló rendelkezésekről és a jövőbeli viszonyrendszerről szóló politikai nyilatkozat szövegéről is.
Hangsúlyozta, hogy az Európai Bizottság és Boris Johnson egyaránt támogatásáról biztosította mindkét dokumentumot, és felszólított annak mielőbbi aláírására.
Kiemelte továbbá, noha nagyon sajnálja, hogy a britek a távozás mellett döntöttek, ezen körülmények között az EU érdekeit a tagság rendezett megszűnése, illetve a baráti, partneri kapcsolatok fenntartása szolgálja legjobban.
„Úgy gondolom, hogy itt az ideje lezárni a kiválási folyamatot, és minél hamarabb továbblépni a jövőbeli kapcsolatok kérdésére” – közölte.
Johnson: „nagyszerű új megállapodás született”
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint „nagyszerű új megállapodás” született a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről.
Johnson csütörtöki Twitter-bejegyzése szerint a megállapodás lehetővé teszi „az ellenőrzés visszaszerzését”.
A brit kormányfő szerint most a londoni parlamenten a sor, hogy szombaton „jusson a Brexit-folyamat végére”, annak érdekében, hogy végre más elsődleges fontosságú feladatokra, köztük a megélhetési költségekre, az állami egészségügyi ellátó szolgálatra (NHS), az erőszakos bűncselekmények elleni fellépésre és a környezetvédelemre lehessen összpontosítani a figyelmet.
A brit kormány már előzőleg bejelentette, hogy rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezi szombatra a Brexit-folyamat szempontjából kritikus csütörtök-pénteki EU-csúcs megvitatására.
A legnagyobb észak-írországi britpárti protestáns erő, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) – amelynek alsóházi szavazataira a kisebbségben kormányzó Konzervatív Pártnak szüksége van – csütörtökön mindazonáltal közölte, hogy a megállapodási tervezetet jelenlegi formájában nem tudja támogatni.
(MTI)