Budapesten kíméletes lesz a cégbíróság


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem fogunk csípőből bírságolni – mondta az InfoRádiónak Kenesei Judit, a Fővárosi Cégbíróság vezetője, amikor a céges adatbejelentés közelgő határidejéről beszélt.


Budapesten eddig a cégek 27-28 százaléka tett eleget cégbírósági adatbejelentési kötelezettségének, vagyis a mintegy 240 ezer vállalkozás közül bő 150 ezren egyelőre elmulasztották a bejelentést – nyilatkozta az InfoRádiónak Kenesei Judit, a Fővárosi Cégbíróság vezetője.

Kenesei Judit szavaiból arra következtethetünk, hogy néhány napos késést a fővárosban elnéznek majd a cégbírók. Emlékeztetett: az adatbejelentési kötelezettséget előíró cégeljárási törvény nem határozott meg szankciót, bár a törvény általános részében van a mulasztók részére jogkövetkezmény. „Mi mint jogalkalmazók nem is akarjuk az ügyfelekre ilyen hátrányos kiterjesztő értelmezését használni a jogszabálynak, nem fogunk csípőből bírságolni – mondta a cégbíróság vezetője. Hangsúlyozta: ez nem jelenti azt, hogy a cégek megpihenhetnek, és aki eddig nem tett eleget a kötelezettségének, az később se tegyen.

Mint arról lapunk már többször beszámolt, február elsejéig a már működő cégek számára is kötelező bejelenteni a cégbíróságnak a társaság képviseletre jogosultjainak és tagjainak születési idejét és adóazonosító számát.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 15.

Továbbra sincs jó hangulat a kkv-szektorban  

A K&H kkv bizalmi index tavaly év végén látott reményteli javulása az idei első negyedévben ismét megtorpant: 4 pontos csökkenéssel -10 ponton áll a mutató, ami így már közel két éve a negatív tartományban van. A visszaesés fő oka a munkaerőhelyzet és a gazdasági kilátások negatív megítélése.