Csökkent a szociális szövetkezetek száma


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jelentősen visszaesett az új szociális szövetkezetek száma, a régiek közül sok megszűnt, vagy gazdaságilag inaktív. Tavaly 3012 szociális szövetkezet működött az országban, míg 2017-ben 3183 – közölte az Opten céginformációs szolgáltató.

A 2016-ban életre hívott vállalkozási forma célja – a hagyományos profitszerzésen felül – a szövetkezeti tagok oktatási, kulturális, szociális, foglalkoztatási stb. közösségi igényeinek kielégítése. Működésük középpontjában elsősorban a hátrányos helyzetű csoportok (inaktívak, romák, fogyatékkal élők) segítése áll.

Az Opten adataiból kiderül: míg 2015-2016-ban évente közel 500 új szociális szövetkezetet jegyeztek be, addig 2017-ben már csak 304-et, tavaly pedig mindössze 50-et. Ezzel párhuzamosan megugrott a megszűnések száma, 2018-ban már 327 szociális szövetkezet „húzta le a rolót”.

A szociális szövetkezetek árbevétele évről-évre egyenletesen emelkedik, 2017-ben már 27 milliárd forint felett járt. A tavalyi adatok még nem állnak rendelkezésre.

2017-ben 97 projektjükre több mint 4,288 milliárd forint támogatást nyertek, ami akkori árbevételük 15,6 százalékát tette ki, tavaly pedig 95 nyertes projektre 3,694 milliárd forint támogatást szereztek.

Az uniós pályázati források mindig jelentős részét tették ki a szociális szövetkezetek árbevételének. Ennek oka, hogy kevés tőkével és zömmel hátrányos helyzetű csoportokhoz tartozó szövetkezeti tagokkal működnek, így a banki hitelezés többségük számára elérhetetlen vagy túl költséges – mutat rá az Opten.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. december 7.

Közös adományozásra hív az Ökomenikus Segélyszervezet és a Mastercard

Az ügyfeleket bevonva indított közös adományozási programot az Ökumenikus Segélyszervezet támogatására az MBH Bank és a Mastercard. A karitatív kampány során minden bankkártyás vásárlás után gyarapodik az MBH Bank és a Mastercard által a segélyszervezetnek adományozott összeg. A jótékonysági kampány az idei ünnepi időszakban, december 4. és 31. között zajlik, az ügyfeleknek pedig nincs más teendőjük, mint használni Mastercard bankkártyájukat.

2023. december 7.

A kiber- és digitális technológiai kockázatok az üzleti vezetők rémálma

Az üzleti vezetők 37%-a szerint vállalatuk jelentősen kitett a kiberkockázatoknak – ez alig marad el az inflációs kockázatok mögött (39%) – míg a kockázatkezelési vezetők a kiberfenyegetéseket még az inflációnál is magasabbra rangsorolják. Ennek ellenére a megkérdezettek mindössze 10%-a használ fejlett prediktív elemzéseket a kockázatkezelési folyamatok innovációjára – derül ki a PwC 2023-as Global Risk Survey felméréséből, melyben több mint 3 900 üzleti vezető vett részt a kockázatkezelés, a megfelelőség és a belső audit területéről.

2023. december 7.

Átrendeződés az ingatlanpiacon: felértékelődtek a korszerű irodák

Megtörtént a fordulat, a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb Kereskedelmiingatlan-piaci jelentése szerint a bérlők egyre inkább az alacsony üzemeltetési költségű, korszerű irodákat keresik, és ezt szem előtt tartva akár magasabb bérleti díjat is hajlandóak fizetni. A kereslet átrendeződése azoknak a property- és facility management cégeknek is kedvez, amelyek korszerű megoldásokkal, erős szakértői csapattal képesek magas színvonalú szolgáltatásokat biztosítani ügyfeleiknek. A siker egyik kulcsa a hatékony energiagazdálkodás.