Decemberben is folytatódnak a Brexit-tárgyalások

Szerző: Adó Online
Dátum: 2020. december 7.
Címkék: , , , ,
Rovat:
Boris Johnson brit miniszterelnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a jelentős nézetkülönbségek miatt felfüggesztett tárgyalások folytatásáról állapodott meg.

Michel Barnier, az Európai Bizottság tárgyalóküldöttségének vezetője stábjával együtt egy hete érkezett Brüsszelből Londonba, és a két delegáció azóta szinte folyamatosan tárgyalt.

Barnier és a brit kormány küldöttségvezetője, David Frost azonban péntek este közös nyilatkozatot adott ki, amely szerint egyheti intenzív tárgyalássorozat után sem jöttek létre a megállapodás feltételei, mivel változatlanul jelentősek a nézetkülönbségek mindenekelőtt az egyenlő versenyfeltételek, a megállapodás jogi betartatásának módozatai és a halászat szabályozása ügyében.

Ezért a tárgyalásokat a két küldöttségvezető felfüggesztette, tájékoztatta feletteseit a kialakult helyzetről, és megállapodás született arról, hogy a brit kormányfő és az Európai Bizottság elnöke személyesen veszi fel egymással a kapcsolatot.

Három területen van a legnagyobb szakadék

Boris Johnson és Ursula von der Leyen szombaton csaknem két órán át tárgyalt telefonon, és a Downing Street által a megbeszélés után, szombat este ismertetett közös közlemény szerint elégedetten állapították meg, hogy számos területen előrelépés történt.

Megállapították ugyanakkor azt is, hogy a három leginkább vitatott területen, vagyis az egyenlő versenyfeltételek, a megállapodás betartatásának módozatai és a halászat szabályozása ügyében változatlanul jelentősek a nézetkülönbségek, és mindketten hangsúlyozták, hogy e problémák megoldása nélkül nem lehetséges a megállapodás a jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszer feltételeiről.

A brit kormányfő és az Európai Bizottság elnöke azonban a nézetkülönbségek súlyosságának nyugtázásával együtt is egyezségre jutott arról, hogy a tárgyalóküldöttségek “tegyenek még egy erőfeszítést” annak felmérésére, hogy e nézeteltérések áthidalhatók-e – fogalmaz a londoni miniszterelnöki hivatal által szombat este ismertetett közös közlemény.

A Downing Street tájékoztatása szerint Boris Johnson és Ursula von der Leyen ezért arra utasította a két főtárgyalót, Michel Barnier-t és David Frostot, hogy vasárnap Brüsszelben ismét üljenek tárgyalóasztalhoz.

A brit miniszterelnök és az Európai Bizottság vezetője megállapodott arról is, hogy hétfő este megint telefonos megbeszélést tart egymással.

A közös közlemény nem tesz utalást arra, hogy a felek szerint meddig folytathatók a tárgyalások, ha a következő napokban sem sikerül megoldani a legvitatottabb kérdésekben fennálló nézetkülönbségeket.

Michel Barnier, aki már szombat délelőtt elutazott Londonból, a közös közlemény esti ismertetése utáni Twitter-bejegyzésében csak annyit közölt, hogy “meglátjuk, van-e előrevivő út. A munka holnap folytatódik”.

Johnson októberre tervezte a megállapodást

David Frost, a brit tárgyalóküldöttség vezetője nem nyilatkozott Boris Johnson és Ursula von der Leyen szombati megbeszélése után.

Az Egyesült Királyság január 31-én kilépett az Európai Unióból. Távozásának napján 11 hónapos, vagyis december 31-ig tartó átmeneti időszak kezdődött azzal a céllal, hogy legyen idő a megállapodásra a majdani kétoldalú viszonyrendszer feltételeiről, mindenekelőtt egy szabadkereskedelmi egyezményről.

Boris Johnson korábban október 15-ét jelölte ki a megállapodás határidejéül, azzal az érvvel, hogy annál későbbi időpontban nem lát esélyt a kétoldalú szabadkereskedelmi egyezmény létrejöttére.

E több mint másfél hónapja lejárt határidő óta is azonban több tárgyalási fordulót tartott a brit és az uniós küldöttség Londonban és Brüsszelben felváltva.

A szabadkereskedelmi megállapodás elmaradása azt jelentené, hogy Nagy-Britannia és az EU kereskedelme januártól a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) általános szabályrendszere alapján folytatódna, ez viszont vámok megjelenésével járna a jelenleg akadálytalan kétoldalú kereskedelmi forgalomban.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek:


Jön az ingyenes állami adattörlő alkalmazás
2021. február 26.

A program a hatóság honlapjáról elérhető portálról lehetővé teszi majd a személyes adatok végleges törlését egy - e-mailben eljuttatott egyedi kóddal aktiválható - törlőszoftver letöltésével és használatával.

EY: újdonság a NAV célkeresztjében
2021. február 23.

Idén is közzétette ellenőrzési tervét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amelyből kiderül, mely területekre fókuszál vizsgálatai során.