Devizahiteles pert vesztett az Erste
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Tisztességtelenül emelte az Erste Bank egyik devizahitelesének kamatát, azt ugyanis nem indokolták pénzpiaci folyamatok – mondta ki első fokú ítéletében a Fonyódi Bíróság a hirado.hu beszámolója szerint. Az adós ellen megszűnt a végrehajtás az eddig példátlan döntés nyomán.
A felperes 2008-ban unokája segítségével 21 millió forint szabadfelhasználású devizahitelt vett fel. Egy évvel később csaknem két százalékponttal megemelte a hitel kamatát a bank, amit az adós nem tudott fizetni. Az Erste Bank 2010-ben felbontotta a szerződést, pár hónapja pedig végrehajtás indított a adós ellen – olvasható a hirado.hu-n.
A család júniusban indított pert a bank ellen, mert szerintük a pénzintézet indokolatlanul emelte meg a kamatot. A Fonyódi Bíróság most kimondta: a bank egyoldalú szerződésmódosítása tisztességtelen volt, ezért semmis. Így a végrehajtást is azonnal megszüntették. Hasonló ítéletre Magyarországon még nem volt példa.
Nem az egész szerződés tisztességtelen, hanem abból egy-egy szerződési feltétel, ebben az esetben az a szerződési feltétel, amelyben a bank biztosítja magának az egyoldalú szerződésmódosítás jogát – kommentálta a döntést Dr. Léhmann György ügyvéd.
Az Erste Bank nem nyilatkozott az ügyben, és fellebbez az első fokú ítélet ellen.
További részleteket itt talál.