DH: 100 hazai ingatlanvásárlóból 26 első lakására szerződött


Az otthonteremtési támogatások, a csökkenő lakáshitelkamatok és a gazdasági helyzet javulása valódi fellendülést hozott idén a magyarországi ingatlanpiacon, ahol 100 eladott lakásból Budapesten 23-ra, a vidéki területeken 26-ra első otthonukat szerző vevők kötnek szerződést, mindez 1, illetve 2 százalékos növekedés 2023-hoz képest – közölte a Duna House saját adatai alapján

Hozzátették, hogy a fővárosi otthonteremtők első lakásukra átlagosan 44 millió forintot költenek, a megvásárolt ingatlanok pedig átlagosan 52 négyzetméteresek. A vidéki lakásvásárlóknál átlagosan csaknem 34 millió forintból is megoldható az első ingatlan szerzése, ami a budapestinél jóval nagyobb, 84 négyzetméteres otthonokhoz segítette a Duna House ügyfeleit.

Jelezték ugyanakkor, hogy a vidéki területeken vármegyénként eltérő összeg szükséges az első lakás megvásárláshoz: az érintettek Kelet-Magyarországon 18,3-38,4 millió forint közötti értékben szerződtek első lakásukra, míg ugyanerre a célra a nyugati országrész vármegyéiben átlagosan 23,7-31 millió forintos, míg Pest vármegyében az érintettek 43,3 millió forintos átlagos kiadásra készülhetnek.

Arra is kitértek, hogy az első otthonukra szerződő, fővárosban letelepedő vásárlók harmada a 20-30 év közötti korcsoporthoz tartozik, több mint negyedük a 30-40 éves korosztály képviselője, miközben az előbbi két kategóriába tartozók 31-31 százalékkal vannak jelen a vidéki ingatlanvásárlók között.
A közlemény idézte Benedikt Károlyt, a Duna House PR és elemzési vezetőjét, aki elmondta az első lakást vásárlókat a csökkenő kamatpálya és a javuló gazdasági helyzet mellett a 10 százalékos önerő lehetősége, valamint esetlegesen a CSOK Plusz és a hozzá tartozó részleges tartozás-elengedés, valamint az illetékmentesség is támogathatja az ingatlanszerzés során.

A Duna House tranzakciószám-becslése alapján arra is rámutattak, hogy már 42 százalékkal több magyar ingatlan cserélt tulajdonost eddig idén 2023 azonos időszakához képest. Az ingatlanközvetítő értékesítési adatai és a vevői motivációt vizsgáló felmérés szerint pedig megjegyezték, hogy idén a befektetési céllal vásárlók, a nagyobb ingatlanba költözők, valamint az első ingatlanjukat szerzők mozgatják a hazai ingatlanpiacot.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. november 30.

Bevetésre kész az e-ingatlan-nyilvántartás, megújult a KSH Ingatlanadattára, erős decemberrel zárhat az ingatlanpiac

Megújult és kibővült tartalommal, valamint egy, területi és időbeli összehasonlítást lehetővé tevő lekérdezőfelülettel jelentkezik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Ingatlanadattár című kiadványa. Az ingatlanpiacon, a pénzintézetekben és a hivatalokban is dömpingre számítanak a Duna House és a Credipass szakértői idén decemberben. A befektetők ingatlanvásárlási kedvét az inflációkövető állampapír kivezetése erősítheti a megszokottnál is jobban, míg az otthonteremtési céllal vásárlókat a „városi” csok és a babaváró támogatás nyújtotta lehetőségek motiválják – ismertették várakozásaikat a szakemberek pénteken. Továbbá készen áll a bevezetésre az elektronikus ügyinézést biztosító ingatlan-nyilvántartás, a papíralapú rendszert 2024 decemberére teljes mértékben fölválthatja a digitális nyilvántartás – közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán Budapesten, az E-ingatlan nyilvántartás projekt záró rendezvényén.
2023. június 23.

Ingatlan.com: élénkülhet a lakáspiac

Hosszú távon is hatással lesz a lakáspiacra, hogy a falusi csok (családi otthonteremtési kedvezmény) támogatásai nőnek, a babaváró hitel maximális összege 11 millió forintra emelkedik, a nagyvárosi csok helyére pedig új támogatás lép; a konstrukciók átalakítása miatt a jogosultak egy része még idén extra keresletet hozhat a lakáspiacra – közölte az ingatlan.com.