Döbbenetes adat a lakáspiacról
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az idei első negyedévben 1123 új lakást építettek Magyarországon, 54,1 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, és csökkent a kiadott építési engedélyek száma is – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
A kiadott engedélyek száma az előző év azonos időszakában kiadottnak alig kétharmadát (64,4 százalékát) tette ki. A statisztikai hivatal adatai szerint 2013. január-márciusban 1383 lakásépítési engedélyt adtak ki.
Budapest mellett mindössze Pest és Győr-Moson-Sopron megyében adtak ki 200-nál több lakásra építési engedélyt, a többi megyében ez az érték a százat sem érte el. Az elmúlt évben 16,6 százalékkal kevesebb új lakás épült, mint 2011-ben, és a kiadott építési engedélyek száma is 15,1 százalékkal elmaradt az előző évitől.
(Forrás: MTI)