Drámaian visszaesett a cégalapítások száma


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több mint 20 százalékkal kevesebb cég alakult az idei év első 6 hónapjában, mint a tavalyi év azonos időszakában – derül ki a a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzéséből.


A magyar gazdaságban 2011-ig nőtt az újonnan alapított vállalkozások száma, ezután azonban évről évre egyre kevesebb cég alakult – olvasható a Bisnode elemzésében. Amennyiben a 2014 első félévében alakult új cégek számát vetjük össze az idei első hat hónapban alakult társas vállalkozások számával, akkor azt láthatjuk, hogy több mint 22 %-kal kevesebb cég alakult az idén, mint a tavalyi év azonos időszakában. Ebből arra következtethetünk, hogy – amennyiben a trend tovább folytatódik –, a 2015-ös cégalapítási szám ismét rekord alacsony lesz. 2015 első félévében alig több, mint 12 500 új vállalkozást alapítottak, míg 2014 azonos időszakában ez a szám még több mint 16 ezer volt. Ha a cégalapítások vonatkozásában nagy jogszabályi változások nem lesznek, akkor 2015-ben várhatóan 24 ezer új társas vállalkozást alapítanak majd, ami jóval alacsonyabb, mint a tavalyi közel 30 ezres szám.

Adó Jogtár Plusz Ingyenes próbalehetőség

Adó, tb és számvitel témák joganyagai, szakértői magyarázatok, számítási példák, gyorskereső, cégeditor, változásmutató – most egy hónapig ingyenesen!

Regisztráljon és próbálja ki >>

A cégek számához viszonyítva arányaiban a legtöbb új vállalkozás a gépjármű-kereskedelem és szálláshely-szolgáltatás, valamint az élelmiszergyártás terén jön létre. Ezek a szektorok nem állnak túl jól a cégeket érintő fizetésképtelenségi eljárások tekintetében, mely arra utal, hogy sokan – miután korábbi vállalkozásaikat csődbe vitték –, hasonló profillal új céget alapítanak. A 2009-ben módosított  2006. évi IV. törvény szigorította ugyan a tartozásokat maguk után hagyók cégalapítását, ezt sok esetben kijátsszák a vállalkozások. Utólagos fizetés engedélyezésekor ezért érdemes nemcsak a jelenlegi vállalkozások kockázatosságát megvizsgálni, hanem azt is, hogy a tulajdonos vagy a vezető milyen más cégekben volt érdekelt korábban, és azok milyen módon szűntek meg.

Újonnan alapított társas vállalkozások száma 2014 és 2015 első félévében

 

Az elmúlt években a működő társas vállalkozások száma is csökkenésnek indult. Nem történt ez másképpen idén július 1-je és 2014. július 1-je között sem. Míg a hónap elején bő 535 ezer működő céget regisztráltak, addig tavaly ilyenkor valamivel több, mint 542 500-at, azaz egy év alatt 1,38 %-kal csökkent az összes vállalkozás száma.

 

Működő társas vállalkozások száma 2014 és 2015 első félévében

Az egyértelműen csökkenő cégszám mellett maradt még néhány iparág, ahol az országos trend ellenére nőtt a vállalkozások száma, azonban ezekben a szektorokban is csak minimális növekedés tapasztalható. Ezen iparágak az élelmiszergyártás, a mezőgazdaság, a vegyipar, az ipari gép, berendezés, eszköz javítása és a gépjármű-kereskedelem. A cégszám-növekedés azonban ezekben a szektorokban sem haladta meg a 1 %-ot. Arányaiban leginkább a textiliparban, a papíriparban és az építőiparban csökkent a működő vállalkozások száma, mely csökkenés 2014. július 1-ről 2015. július 1-re a 2,5 %-ot is meghaladta.

A Bisnode adataiból az is kiderül, hogy a cégeket megyei bontásban már kivétel nélkül az összes közigazgatási egységben csökkent a vállalkozások száma. Egy év alatt a legnagyobb mértékű csökkenés Heves és Nógrád megyében történt, ahol a 4 %-ot is meghaladja a cégszám-csökkenés. Pest megyében és a fővárosban volt a legkisebb ennek mértéke, ahol 1 %-nál is kisebb mértékben csökkent a cégek száma. Az országos átlag alatti értékekkel ezen kívül csak Somogy megye, Tolna megye és Bács-Kiskun megye büszkélkedhet.

 

Működő társas vállalkozások száma és számának változása megyénként 2014. júl. 1. és 2015. júl. 1. között

MEGYE

MŰKÖDŐ TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOK SZÁMA 2015.07.01

CÉGSZÁM VÁLTOZÁS 2014.07.01-2015.07.01

Heves megye

9 876

-4,30%

Nógrád  megye

4 374

-4,12%

Jász-Nagykun-Szolnok megye

10 014

-3,65%

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

15 438

-3,44%

Komárom-Esztergom megye

13 364

-3,15%

Fejér megye

16 736

-2,85%

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

19 533

-2,79%

Zala megye

10 417

-2,51%

Baranya megye

15 945

-2,44%

Veszprém megye

12 355

-2,44%

Békés megye

8 831

-2,20%

Vas megye

8 955

-1,95%

Hajdú-Bihar megye

19 661

-1,54%

Győr-Moson-Sopron megye

19 171

-1,52%

Csongrád megye

15 907

-1,46%

Országos átlag

535 077

-1,38%

Somogy megye

10 105

-1,26%

Tolna megye

7 233

-0,89%

Bács-Kiskun megye

20 693

-0,89%

Főváros

214 791

-0,80%

Pest megye

81 678

-0,17%

Hosszabb távon is biztosan csökkenő cégszám jellemzi majd a magyar gazdaságot. Mivel jól látszik, hogy azokban a szektorokban, ahol sok cég szűnik meg, arányaiban sok is alakul, így feltételezhető, hogy sokan egy vállalkozás lezárása után újabbat alapítanak. Keleti József a Bisnode csoport Country Managere azt javasolja, hogy minden szerződéskötés előtt vizsgálják meg, hogy leendő üzleti partnerük korábbi cége(i) miért szűnt(ek) meg. Amennyiben a megszűnés oka valamilyen negatív esemény, csőd vagy felszámolás, mindenképpen érdemes fokozott óvatossággal eljárni. Nemcsak a tulajdonos korábbi vállalkozásait ajánlatos megnézni, hanem azt is, hogy a vezetők hol töltöttek be korábban jelentős pozíciókat – javasolja elemzésében a Bisnode.

Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Duna House: az illetékmenteség is a csok plusz egyik előnye lehet

A teljes visszafizetést tekintve több tízmillió forintot is megspórolhat az, aki a csok plusz támogatott hitelkonstrukciót és az ezzel járó illetékmentes ingatlanvásárlási lehetőséget választja – hívta fel a figyelmet csütörtökön kiadott elemzésében a Duna House.

2024. április 18.

Együttműködést kötött a VOSZ és az eMAG a kkv-k online értékesítésére

Partnerségi megállapodást írt alá a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és az eMAG Magyarország az e-kereskedelmi know-how, valamint a magyar kis- és középvállalatok (kkv) online értékesítési csatornáinak fejlesztésére a régióban – közölte az eMAG csütörtökön.

2024. április 18.

A Bosch csoport növelte árbevételét csökkenés a Danone-nál

A Bosch csoport 2023-ban növelte árbevételét és eredményét, sikeresen folytatja növekedési stratégiáját – emelte ki csütörtökön Stefan Hartung, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának elnöke a vállalat éves eredményeit ismertetve. A Danone francia élelmiszer- és italgyártó bevétele éves szinten 2,5 százalékkal, 6,79 milliárd euróra csökkent az idei első negyedévben – áll a cég honlapján.