Erős uniós válasz az amerikai importvámokra


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egyhangúlag jóváhagyták az európai uniós kormányok képviselői az ellenintézkedéseket az importált acélra és alumíniumra kivetett amerikai védővámokra – közölték csütörtökön brüsszeli diplomáciai források.


Névtelenséget kérő tisztségviselők szerint az EU első körben mintegy 2,8 milliárd eurónyi amerikai termékkel szemben vezet be 25 százalékos importvámot, válaszul az európai acél és alumínium kivitelt sújtó védővámokra.

„A tagállamok ma egyhangúlag támogatásukról biztosították a válaszlépésekről szóló bizottsági terveket” – mondta egy illetékes, hozzátéve, hogy ezen intézkedések már a következő napokban hatályba léphetnek.

Az importvámokat még az Európai Bizottságnak is jóvá kell hagynia hivatalosan, a testület következő ülése jövő szerdán lesz.

[htmlbox afa_kotelezettseg]

 

A megadóztatott amerikai termékek listáján egyebek mellett a mogyoróvaj, az áfonya és a narancslé is szerepel, de megtalálhatók rajta bizonyos mezőgazdasági termékek, számos vas- és acéláru, ruhák, ágyneműk, dohánytermékek, motorkerékpárok, jachtok, illetve a bourbon whiskey is.

Az EU tavaly 6,4 milliárd euró értékben exportált acélt és alumíniumot az Egyesült Államokba. Brüsszeli tájékoztatás szerint ezért a jövőben további 3,6 milliárd eurónyi amerikai termékre vetnek majd még ki importvámot. Erre három év múlva, vagy a WTO vitarendezési eljárásának lezárulta után kerülhet sor.

Az Egyesült Államok nemrég jelentette be, hogy nem ad további mentességet az EU-nak az acél és alumínium importjára kiszabott 25, illetve 10 százalékos védővámok hatálya alól.

Az Európai Bizottság ezt követően a WTO-hoz fordult az amerikai védővámok miatt, illetve még korábban vizsgálatot indított annak felderítésére, hogy szükségesek-e intézkedések az unió piacának megvédése érdekében az amerikai lépés nyomán nagy mennyiségben átirányított acéltól és alumíniumtól.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.