EY: Magyarország feljebb lépett a megújuló energiabefektetések listáján


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A korábbi 44. helyről az idén a 37. helyre léptünk előre az EY kétévente megjelenő, az országok vonzerejét a megújuló energia alkalmazása szempontjából értékelő listáján, így a kelet-európai régióból Magyarország és Lengyelország került csak be a legvonzóbb negyven ország közé.

Az EY nemzetközi jelentése szerint a magyar piac folyamatosan növekszik, amiben a napelemes rendszerek elterjedésének is komoly szerepe van. Kiemelték, hogy Magyarország 2020-ra el is érte a korábban kitűzött célt, és a megújuló energiaforrások mostanra már az áramtermelés 14 százalékát biztosítják. A legutóbbi, állami támogatással indított napelemes program jelentős túljelentkezéssel zárult, így éves szinten 390 GWh energiatermelésre kötöttek szerződést.

A közlemény idézte Heinczinger Róbertet, az EY adópartnerét, aki elmondta a lakossági napelemes pályázatok hatalmas sikere Magyarországon minden szereplőt arra ösztönöz, hogy más területen is alkalmazzák a megújuló energiaforrások támogatását. Magyarország kifejezetten jól teljesít a régióban, ám az uniós célok eléréséhez az ágazat további támogatásokat igényel – tette hozzá.

ey

Közölték, Kelet-Európa is komoly lépéseket tett, hogy elérje a nettó zéró károsanyag-kibocsátást. A régió különböző piacai számára ugyanakkor jelentős feladat a megújuló energiatermelésre való átállás, amit geopolitikai akadályok is hátráltathatnak. Európa célkitűzése, miszerint az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását 2030-ra az 1990-es szint 55 százalékára kell csökkenteni nehézséget jelent azoknak a gazdaságoknak, amelyek jelentős mértékben függnek a szénalapú energiatermeléstől. A karbonsemleges gazdaságra való áttérés érdekében uniós és kormányzati források egyaránt elengedhetetlenek a hálózatok fejlesztéséhez, illetve a technológiai és pénzügyi eszközök megteremtéséhez – olvasható az EY közleményében.

AZ EY 2003 óta értékeli az országok vonzerejét a megújuló energia alkalmazása szempontjából (Renewable Energy Country Attractiveness Index – RECAI). Minden alkalommal a legvonzóbb 40 piacot rangsorolják az előre meghatározott szempontok alapján.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. december 8.

Átadták az MNB Kiválósági ösztöndíjait

Huszonöt magyarországi felsőoktatási intézmény közel 600 hallgatója vehette át ünnepélyes keretek között a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által létrehozott Kiválósági ösztöndíjat, a 2016-ban életre hívott program ösztöndíjában a jegybank tevékenységéhez kapcsolódó gazdaságtudományi képzésben részt vevő, kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatók részesülhetnek – közölte az MNB pénteken.

2023. december 8.

Teljes kapacitással működik a Vajda-Papír, bővült a soproni Horváth Fólia Kft.

Idén már teljes kapacitással működött Magyarország vezető higiéniai papírgyártója, a Vajda-Papír tavaly átadott új dunaföldvári gyáregysége, amely a generálkivitelező STRABAG Generálépítő Kft-vel ipari és energetikai építmény kategóriában elnyerte a 2023. évi Építőipari Nívódíjat – közölte a vállalat.