Felpörgött a jelzáloghitelezés
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A K&H Bank szakemberei szerint a jelzáloghitel-piac nagysága az év végéig 30 százalékkal is nőhet, és elérheti a 680-700 milliárd forintot – mondta Rajna Gábor, a K&H lakossági értékesítési igazgatója.
Kiemelte: a K&H-nál 37 százalékkal nőtt az igénylések száma az év első hét hónapjában, a folyósított jelzáloghitelek összege 33 százalékkal, 57 milliárd forintra emelkedett. A nagymértékű növekedésben jelentős szerepe van az állami támogatásoknak, januártól július végéig az igényelt lakáscélú kölcsönökhöz kötődő állami támogatások összege éves összevetésben 34 százalékkal, 6,4 milliárd forintra emelkedett.
A K&H-nál – az állami támogatásokon belül – az igénylések 75 százaléka a családi otthonteremtési kedvezményre (csok) vonatkozott. Az igénylések 13 százaléka az úgynevezett csok extra kategóriába tartozik, ebben a konstrukcióban akár 10 millió forint vissza nem térítendő támogatás, és 10 millió forint kedvezményes hitel igényelhető – jelezte Rajna Gábor.
Elmondta: 2017 első félévében, 2016 hasonló időszakához képest, 46 százalékkal több, 5004 új lakás épült, a kiadott építési engedélyek és egyszerűsített építések száma megközelítette a húszezret, ami 40 százalékkal több mint 2016 első fél évében.
Közölte, a természetes személyek által épített lakások aránya 46 százalékról 50 százalékra nőtt, a vállalkozások által építetteké 54 százalékról 50 százalékra csökkent, az új lakóépületek között 43-ról 46 százalékra nőtt a családi házban épült lakások aránya, a használatba vett lakások átlagos alapterülete 7 négyzetméterrel, 95 négyzetméterre emelkedett.
Rajna Gábor elmondta, minden hatodik lakáshitelt a K&H folyósítja, a bank az új folyósítású jelzáloghitelek piacán 15 százalékos részesedéssel rendelkezik, január elejétől július végéig 57 milliárd forint jelzáloghitelt nyújtott a hitelintézet, szemben a 2016 első félévi 42,9 milliárd forinttal.
Ismertette, hogy januártól július végéig az igényelt állami támogatások átlagos összege mintegy 2,8 millió forintot tett ki, a 10 millió forintos vissza nem térítendő csok támogatás 2,7 milliárd forintot ért el. A 2016 januárban bevezetett 10 millió forintos támogatás az összes igényelt csokos támogatások volumenének mintegy 42 százalékát teszi ki, darabszámban pedig 13 százalékát – jelezte Rajna Gábor.
A K&H igazgatója kifejtette: egyelőre a banknál a 3 és 5 éves kamatperiódusú minősített fogyasztóbarát hitel érhető el, de megszerezték a fogyasztóbarát minősítést a 10 éves hitelre is. A minősített fogyasztóbarát hiteleknél mintegy 4 milliárd forintnyi hitel felvétele iránt érdeklődtek szeptemberben a K&H-nál, átlagosan 10 millió forintot hitelt szeretnének felvenni a leendő ügyfelek – mondta az igazgató.
(MTI)