Az MBH Bank tanösvényeket fogadott örökbe
Megújulnak a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tanösvényei az Agrárminisztérium és az MBH Bank Nyrt. együttműködésével, a hazai nemzeti parkok támogatása céljából indított MBH Biodiverzitás Program keretében.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Tavaly is a Mol Nyrt. és az Audi volt a legnagyobb árbevételű magyarországi cég; az olajtársaság 5343 milliárd forintos 2011-es nettó árbevétellel vezeti a Figyelő csütörtökön publikált TOP 200-as listáját, amelyen az Audi Hungaria Motor Kft. a második 1736 milliárd forintos árbevétellel.
A Mol és az Audi is megőrizte 2010-es helyezését, a harmadik helyről azonban a 2010-ben még negyedik General Electric (GE) Hungary Ipari és Kereskedelmi Kft. „taszította le” a Nokia Komárom Kft.-t, amely a frissen közölt lista szerint a hatodik helyre szorult vissza. A GE 1180 milliárd forintos 2011-es nettó árbevétellel került fel a képzeletbeli dobogóra.
Negyedik lett az E.On Hungária 793,8 milliárd forintos, ötödik a Samsung Electronics Magyar Zrt., szintén 793 milliárd forint feletti nettő árbevétellel. Az első tízbe bekerült még a Nokia, a Philips Magyarország, az MVM, a Tesco és a Magyar Telekom is.A listát záró Bonduelle Central Europe Zöldségfeldolgozó Kft. 33,3 milliárd forintos nettó árbevétellel zárt tavaly.
A TOP 200-ból 158 cég zárta üzemi nyereséggel 2011-et, ez 12-vel több mint a megelőző évben, míg a TOP 200 üzemi eredménye 50 százalékkal nőtt egy év alatt, az adózott nyereség pedig 56 százalékkal emelkedett – derül ki a Figyelő csütörtöki számából.
A Figyelő közleményében hangsúlyozza: a kétszáz legnagyobb magyarországi cég árbevétele közel tíz százalékkal, mintegy 3.000 milliárd forinttal haladta meg a 2010-est. A magyar gazdaság tavalyi évét mikronézetből elsőként átvilágító elemzés szerint az elitvállalatok körében felgyorsult a csere: ezúttal 31 új cég került a kétszázak közé, míg a tavalyi listában csak 24 újonc volt.
A 2010-eshez képest kikerült a legjobb 200-ból a felszámolás alá került Malév és a gázipari EMFESZ. „De olyan ismert nevek is kikerültek a tavalyi szereplők közül, mint a Mal, az Alföldi Tej, a Sara Lee, a Borsodi Sörgyár vagy a Tefal termékek gyártója, a Groupe SEB” – hívja fel a figyelmet a Figyelőben megjelent cikkben Keleti József, a lista összeállítását elvégző Dun & Bradstreet Hungária Kft. ügyvezetője.
A listában a legnagyobbat – 76 helyet – a bábolnai székhelyű IKR Termékfejlesztési és Kereskedelmi Zrt. esett vissza, ezúttal 189. lett 34,4 milliárd forintos nettó árbevétellel. Szintén Komárom-Esztergom megyében található a másik nagy visszaeső, az 58 pozíciót rontó FIH Europe Kft., amelyet a Nokia rántott magával, lévén hogy annak egyik legjelentősebb beszállítója a cég – olvasható a lapban.
A gazdasági hetilap több mint három évtizede közli a magyar TOP 200 vállalat előző évi eredményeit.
(Forrás: MTI)
Megújulnak a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tanösvényei az Agrárminisztérium és az MBH Bank Nyrt. együttműködésével, a hazai nemzeti parkok támogatása céljából indított MBH Biodiverzitás Program keretében.
A KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint vegyesen alakultak az átlagos lakbérek szeptemberben, országos szinten 0,1 százalékkal csökkentek augusztushoz képest, miközben Budapesten 0,4 százalékkal nőttek, éves összevetésben az országos átlagos bérleti díjak 9,6, a fővárosiak 9,9 százalékkal emelkedtek – közölte az ingatlan.com hétfőn.
A kötelező felelősségbiztosítások esetében 2 százalékos az elektromos autók aránya a K&H-nál, szemben a villanyautók teljes, hazai állományhoz mért 1 százalékos részesedésével. A K&H-s cascobiztosításoknál kiugró, 12 százalékos az elektromosok részesedése, ami azzal is magyarázható, hogy a villanyautók ára egyelőre a hagyományos autók átlagértékénél magasabb, ezért a tulajdonosok nagyobb arányban védik cascóval az autójukat.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!