Gyengélkedik az ipar
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egy hónap alatt 2,4 százalékkal csökkent az ipar termelése. A Mercedes-gyár hatása még korlátozottan érződik, a gyárbezárásoké viszont már teljesen.
Áprilisban – előzetes és kiigazított adatok alapján – 3,1 százalékkal csökkent az ipar termelése éves szinten; a visszaesés márciushoz képest 2,4 százalékos volt. Az év első négy hónapjában 0,8 százalékkal zsugorodott az ipar termelése éves összevetésben – közölte honlapján a KSH.
A visszaesés váratlan volt annak fényében, hogy március végén elkezdődött a termelés a Mercedes kecskeméti üzemében. Ennek a pozitív hatása azonban nem volt elégséges ahhoz, hogy ellensúlyozza a telekommunikációs berendezések és a fogyasztói elektronikai gyártás területén bekövetkezett visszaesést, amit a mobiltelefon-összeszerelés és a televíziógyártás visszaesése okozott – írja az Adó Online-nak eljuttatott gyorselemzésében Suppan Gergely.
A Mercedes-üzem csak fokozatosan éri el a teljes kapacitást, ezért a következő hónapokban további pozitív hatást fejthet ki az ipari termelés alakulására. Ezzel szemben az európai konjunktúra igen bizonytalanná vált, rövidtávon a külső kereslet további visszaesésére lehet számítani, miközben a belső kereslet élénkülése sem várható. Ezért az ipari termelés dinamikája jóval lassabb lehet a korábbi várakozásoknál – véli a Takarékbank elemzője.