Gyermekeket tévesztett meg a vállalkozás, keményen büntetett a GVH
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a maximálisan kiszabható, mintegy 350 millió forintos bírságot rótta ki a Bongo nevű játék üzemeltetőjére, mivel a társaság burkolt reklámokkal, a költséget elhallgatva igyekezett a gyermekeket emelt díjas SMS-ek küldésére bírni – közölte a versenyhivatal.
A versenyhatóság tavaly indított versenyfelügyeleti eljárást a szolgáltatást üzemeltető ausztrál Global AQA Pty Ltd. ellen.
A GVH közleményében ismertette: a társaság jogsértő módon, közvetlenül hívott fel gyermekeket a vásárlásra, a reklámokban pedig elhallgatta a szolgáltatás árát és a személyes adatok kezelésének legfontosabb jellemzőit. A cég emellett egyes csatornákon – így influenszer-hirdetésekben, illetve iskolásoknak szóló websorozatban – burkoltan hirdette a játékot, azaz a fogyasztók számára nem derült ki, hogy fizetett reklámokról van szó.
Az Ask Bongo, azaz „Kérdezd Bongot!” szolgáltatás lényege, hogy Bongo, a kismajom – emelt díjas SMS-ért – válaszolt a feltett kérdésekre – derült ki a közleményből.
Mivel a digitális oktatás alatt a gyerekek a szokásosnál is több időt töltöttek okostelefonok és számítógépek előtt, így nagyobb eséllyel találkozhattak a kifogásolható hirdetésekkel, ezért a GVH tavaly tavasszal ideiglenesen megtiltotta a szolgáltatást és annak reklámozását.
Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke a közlemény szerint elmondta, hogy a sérülékeny fogyasztók, így például az idősek, a betegek és a gyermekek ellen elkövetett jogsértéseket szigorúan veszi a versenyhivatal. A gyermekeket érintő tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat különösen súlyosan ítélik meg – tette hozzá.
A hatóság megállapította három influenszer ügynökség és egy webtartalom-gyártó – a P4R Digital Agency Kft., a Social Guru Magyarország Kft., a hd OPEN! Kft. és a Globoport Média Holding Kft. – felelősségét is az ügyben. A hazai vállalkozások számára a versenyhatóság bírság kiszabása helyett belső szabályozások kialakítását írta elő, amelyek segítenek elkerülni a jövőbeni hasonló jogsértéseket – ismertették. A programok végrehajtását mind a négy cég vállalta – tették hozzá.
(MTI)