Győrben épít logisztikai parkot az Audi
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A sajtóhírek szerint 20 milliárd forintos beruházásért Gönyű és Pozsony is versenyben volt.
Győrben épül meg az Audi gyárbővítéséhez kapcsolódó logisztikai park – közölte Borkai Zsolt polgármester. „Azt gondolom, hogy sikertörténet” Győr számára a logisztikai park – mondta részletek közlésétől elzárkózva a politikus a győri közgyűlés pénteki ülésén, képviselői kérdésre válaszolva.
Az Audi győri üzemének teljes vertikumú gyárra alapításához mintegy 900 millió eurós beruházással kezdett neki tavaly nyáron a társaság. A korábbi sajtóhírekben körülbelül 20 milliárd forintos tételként szereplő logisztikai park (amelyben beszállítói telephelyek is létesülnek) helyszínére korábban három aspiráns – Győr mellett Gönyű és Pozsony – került szóba.
(Forrás: MTI)