Harcot hirdet a készpénz ellen Románia


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Radikálisan korlátozná a cégek és a magánszemélyek közötti készpénzfizetést a román kormány; ezzel együtt a kártyás fizetéseket olcsóbbá tennék.


Tovább korlátoznák Romániában a cégek közötti készpénz-kifizetéséket és a magánszemélyek közötti készpénzforgalmat is maximálnák – derült ki egy sürgősségi kormányrendelet tervezetéből, amelyet kedden ismertetett az Agerpres hírügynökség.

A bukaresti pénzügyminisztérium honlapján közvitára bocsátott tervezet szerint a magánszemélyeknek is tilos lesz tízezer lejnél (660 ezer forint) nagyobb összeget készpénzben kifizetni Romániában.

Jelenleg csak a jogi személyek számára léteznek korlátozások a készpénzkifizetésben: a jogi személyek napi 10 ezer lejes összeghatárig fizethetnek készpénzzel oly módon, hogy ötezer lejnél többet nem fizethetnek ugyanannak a beszállítónak. A tervezet szerint az összeghatár a cégeknél napi tízről ötezer lejre csökken, és egyetlen ügyfélnek sem fizethetnek kétezer lejnél nagyobb összeget készpénzben.

A szaktárca indoklása szerint a bankkártya-használat és más elektronikus fizetési módozatok népszerűsítése miatt korlátoznák a készpénz-műveleteket, ugyanakkor az adócsalás visszaszorítását remélik az intézkedéstől.

Számlázási szabályok 2014-ben

Szakmai fórum és képzés: 2014. január 30.

Előadó: Sike Olga, fősztályvezető-helyettes NAV

Jelentkezzen most!

A kormány ezen intézkedésekkel együtt maximalizálni készül azt a kereskedőkre áthárított bankközi jutalékot (interchange díj), amelyet a bankkártyák használata után számítanak fel a pénzintézetek – közölte a Mediafax hírügynökség. A bukaresti pénzügyminisztérium által közvitára bocsátott tervezet szerint a betéti kártyás vásárlásnál legfeljebb 0,2 százalékra, a hitelkártyásnál pedig legfeljebb 0,3 százalékra korlátoznák a díjat. Magyarország január óta ugyanilyen mértékben korlátozta a bankközi jutalékot.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.