Hatszáz főt küld el a Flextronics


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A cég tavaly decemberben 1000, idén tavasszal pedig szintén 600 dolgozójától vált meg.


Moórné Kercsmár Rita, a cég CSR és vállalati branding igazgatója az MTI megkeresésére megerősítette a Magyar Narancs online kiadásának leépítésre vonatkozó értesülését, de a létszámadatokat nem kívánta kommentálni.

Borsos József, a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója a magyarnarancs.hu-nak elmondta, hogy még szeptember elején jelentette be a 600 fős csoportos létszámleépítést a cég. A lap arra is emlékeztet, hogy tavaly decemberben ezer dolgozótól, az idén tavasszal pedig 600 embertől vált meg a társaság Zalaegerszegen, ahol azonban még mindig a legnagyobb munkáltatónak számít a jelenleg foglalkoztatott mintegy 5 ezer dolgozójával.

A leépítés indokaként Moórné Kercsmár Rita elmondta: aFlextronicsnál bevált gyakorlat, hogy folyamatosan felülvizsgálják a gyártási helyszíneket, termékeket és szolgáltatásokat, hogy ezzel is biztosítsák a vevőik által elvárt szolgáltatás színvonalát és igényeinek kielégítését. Hozzátette, hogy minden érintett dolgozótól végkielégítéssel válnak meg, a hatályos törvényeknek és jogszabályoknak megfelelően. Kitért arra is, hogy törekvésük szerint igyekeznek minél több érintett dolgozónak munkalehetőséget biztosítani más gyáraikban.

A szingapúri székhelyűFlextronicsMagyarországon Budapesten, Sárváron, Pécsett, Tabon és Zalaegerszegen működtet gyártelepeket. Korábbi információk szerint Zalaegerszegen tavaly még mintegy 9 ezer embert foglalkoztatott az elektronikai vállalat.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 10.

Védeni kell a fogyasztókat zöld és digitális átállás során

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) fogyasztópolitikai bizottságának első miniszteri szintű ülésén elfogadták a fogyasztók kettős átmenet keretében történő hatékony védelméről szóló nyilatkozatot, melyhez a fogyasztóvédelemért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) is csatlakozott – jelentette be csütörtökön a minisztérium.

2024. október 10.

EY: hatályba lép a NIS2, büntetés járhat a figyelmetleneknek

Pár nap és élesedik a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv, amely több ezer cégre vonatkozik Magyarországon. A regisztrációt elmulasztó társaságok akár szankciókra is számíthatnak a hatóságtól. Az érintett vállalkozásoknak az év végéig le kell szerződniük a biztonsági vizsgálatra jogosult auditorral is, ugyanis, ha nem végzik el időben az IT rendszereik felülvizsgálatát akár több millió eurós büntetésre is számíthatnak.

2024. október 10.

PwC: Alig tudjuk csökkenteni a szén-dioxid-intenzitást

A G20-országok több mint 20 éve nem tudtak évi 11,5%-nál magasabb szén-dioxid-csökkentési rátát elérni, ezért világviszonylatban már 20,4%-os dekarbonizációra, azaz kibocsátásintenzitás-csökkentésre lenne szükség ahhoz, hogy a globális felmelegedést 1,5°C-ra lehessen korlátozni. A PwC Net Zero Economy Index felmérése szerint a megújulóenergia-kapacitás sem emelkedik elég gyors ütemben. Az energia iránti kereslet növekedése veszélyezteti a megújuló energiaforrások terjedésével elért eredményeket, így az energiahatékonyság javítása és az energia kínálathoz történő igazítása terén is fokozott fejlődésre van szükség.