Idén sok lesz a cégfelvásárlás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kialakult egy nemzeti tőkés réteg, amely mozgatja a piacot. A Telenor eladásával megdőlhet a cégfelvásárlási rekord. A KPMG elemzése.


Az elmúlt két évhez hasonlóan az idén is sok cégfelvásárlási tranzakció várható Magyarországon, küszöbön áll a Telenor eladása, és ha ez az idén lezárul, akkor megdőlhet a magyar cégfelvásárlási rekord 2018-ban – közölte a KPMG.

A tájékoztatás szerint a nemzetközi vállalati felvásárlásokat regisztráló Mergermarket adatai alapján tavaly Magyarországon 32 darab 5 millió dollárt meghaladó értékű cégfelvásárlási tranzakció zajlott le. Ez mindössze eggyel kevesebb, mint az utóbbi 10 évben rekordnak számító 2016-os adat.

A közleményben kiemelték, az elmúlt években egyértelműen azok a cégfelvásárlások uralták a piacot, amelynek mindkét oldalán magyar résztvevők álltak. Ennek egyik oka a KPMG szerint, hogy mára kialakult egy nemzeti tőkés réteg, amely akár hitelek nélkül is képes megmozgatni 1-3 milliárd forintot, ha olyan célpontot talál, amely jól illeszkedik a meglevő portfóliójába.

Emellett visszatértek a hitelezési piacra a bankok is, amelyek hiteleznek ingatlan-, illetve cégfelvásárlási projekteket, ami növeli a befektetők mozgásterét. Az eladói oldalon a magas árak teremtik meg a kínálatot a tranzakciókhoz, és ez feltehetőleg így marad 2018-ban is – írja közleményében a KPMG.

A külföldi tőkebeáramlással kapcsolatban rámutattak: az egyirányú, befelé irányuló tőkemozgások kora már a 2000-es évek elején befejeződött. A külföldi tőke célpontjai ma már nem annyira működő vállalkozások, mint inkább zöldmezős beruházások, illetve kereskedelmi ingatlanok. Ez 2010 után néhány nagy gyár építésében nyilvánult meg, az utóbbi időben pedig a logisztikai és irodapiaci beruházásokban érhető tetten.

(MTI)

[htmlbox gdpr_komm]

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává – közölte a pénzintézet szerdán.

2024. március 28.

Optimistábbak a magyar vállalkozások, mint tavaly

A Niveus Consulting Group immár sorozatban harmadik évben elkészített közel 600 fős mintán végzett felmérése a vállalkozások gazdasági várakozásait vizsgálta. A kérdések kiterjedtek egy esetleges válság idején szükségesnek tartott kormányzati beavatkozásokra, az elmúlt években igénybe vett adókedvezményekre, illetőleg arra, hogy az infláció, munkabér adóterhek, gazdasági környezet milyen hatással van a cég működésére. A megkérdezettek 57%-a 50 fő alatti, 32 százaléka 50-250 közötti-, 6%- 250-1000 közötti, a maradék 5% pedig 1000 főnél több alkalmazottal rendelkező vállalkozás volt.

2024. március 28.

A felülvizsgálati eljárás lehetősége kényszertörlési eljárásban

A kényszertörlési eljárásban, mint vagyonjogi tárgyú nemperes eljárásban, ha az elsőfokú bíróság végzését a másodfokú bíróság azonos jogszabályi rendelkezésre és jogi indokolásra utalással hagyta helyben, csak abban az esetben kerülhet sor a felülvizsgálati kérelem érdemi elbírálására, ha a Kúria a felülvizsgálati kérelemmel együtt előterjesztett kérelem alapján a felülvizsgálatot engedélyezi – a Kúria eseti döntése.