Infografika: ezt várjuk a jövőnktől


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Augusztusban a háztartások borúlátóbban ítélték meg kilátásaikat, mint a nyár közepén, az üzleti szféra bizalmi indexe azonban enyhén javult, s így meg tudott kapaszkodni a pozitív előjelű tartományban. Az InfoTandem heti infografikája.


Enyhén erősödő félelem a munkanélküliségtől, a júliusinál pesszimistább vélekedés a saját pénzügyi helyzet és a megtakarítási képesség egy éven belüli alakulását illetően – egyebek mellett e tényezők miatt romlott augusztusban a GKI Gazdaságkutató Zrt. által számított fogyasztói bizalmi index értéke. A háztartások kilátásait tükröző – a megelőző három hónapban gyakorlatilag stagnáló, ám most mínusz 21,9-es szintre süllyedő – mutató kiszámításánál a fentieken túl az ország gazdasági helyzetét érintő kérdésekre adott válaszokat is figyelembe veszik; ezekből a korábbinál számottevően kedvezőtlenebb kép rajzolódott ki.

A makrogazdasági kilátásokról alkotott vélemény az üzleti bizalmi index kalkulálásakor számításba vett ágazatok nyilatkozóinál szintén érezhetően romlott, ám a szektorukat illetően sok cégvezető már optimistábbnak bizonyult. Ez igaz a javuló indexű iparra is, ahol az utolsó nyári hónapban a rendelésállományok megítélései és a termelési várakozások egyaránt bizakodóbbakká váltak, miközben a készletállomány értékelése nem változott. Ezzel ezen ágazatnál is megtört a bizalmi index május óta lefelé tartó trendje. Az iparénál erőteljesebb előrelépést mutatott a kereskedelem, ahol meglóduló rendelésekben reménykednek, az eladási pozíció megítélése pedig emelkedő készletszint mellett lett jobb.

Az építőipar indikátora ugyan némiképp elmaradt a júliusit értéktől, ám mivel utóbbi 12 éves csúcsnak felelt meg, ezen ágazat képviselőinek még mindig van okuk a bizakodásra. Noha az előző háromhavi termelés megítélése romlott, a rendelésállományé enyhén javult. A vizsgált negyedik üzleti szegmens, a szolgáltatások bizalmi indexe lényegében nem változott, ám a következő negyedév értékesítési lehetőségeiről itt valamelyest pesszimistábban nyilatkoztak, mint júliusban. (Az uniós gyakorlathoz igazodó felmérésnél a szolgáltató szféra cégei közül a pénzügyek és a közszolgáltatások területén működő vállalkozásokat egyelőre nem vizsgálják.)

Nem fizet a vevője? – IX. Magyar Követeléskezelés Konferencia
  • Mit tehetünk akkor, ha minden elővigyázatosságunk és tájékozottságunk ellenére olyan céggel kötünk üzletet, aki az általunk elvégzett munkát, vagy leszállított terméket nem hajlandó kifizetni
  • Mennyire használható a már többször, legutóbb április 1-én módosított csődtörvény, és milyen az ítélkezési gyakorlat?
  • Honnan kaphatunk hiteles adatokat a szerződött partnereinkről, és melyek azok a cégek, amiket érdemes elkerülnünk?
  • Milyen gyakorlati tapasztalatokat, tanácsokat kaphatunk olyan cégek vezetőitől, akik már több alkalommal is sikerrel kezelték kintlévőségeiket?

A fenti kérdésekre is választ kaphat 2014. szeptember 25-én, ha eljön a Napi.hu által szervezett szakmai konferenciára.

Helyszín: Radisson Blu Béke Hotel, 1067 Budapest, Teréz Krt. 43.

Bővebb információk az előadásokról az előadókról, valamint jelentkezés itt

Az üzleti szféra inflációs várakozásai mérséklődtek, az árak emelésére, illetve csökkentésére törekvők hasonló arányt képviselnek. Az építőipar kivételével a foglalkoztatási szándék javult, rendre többen terveznek létszámbővítést, mint leépítéseket. Összességében az üzleti bizalmi index – a júliusi süllyedés után – kicsit feljebb kúszott, a plusz 2,2-es szintig. Így az indikátor immár kilencedik hónapja ingadozik a pozitív tartományban; tavaly decembert megelőzően utoljára 2011 áprilisában sikerült kilépni a negatív előjelű sávból.

A lakossági és az üzleti bizalmi index súlyozott átlagaként kalkulált, szezonális hatásoktól megtisztított GKI–Erste konjunktúraindex augusztusban mínusz 4,1-es értéket vett fel; ez érdemben elmarad az áprilisban mért plusz 1,7-es csúcsértéktől, de alig gyengébb a júliusinál.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.