Ismét nő a vállalati csődök száma a világon


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A gazdasági helyzet romlása miatt a tavalyi csökkenés után az idén ismét növekszik a vállalati csődök száma a világon – prognosztizálja az osztrák Prisma Kreditversicherung és Euler Hermes tanácsadó cég.


A Prisma Kreditversicherung honlapján kedden közzétett felmérés szerint a tavalyi 4 százalékos csökkenés után az idén világméretekben 3 százalékkal több cég jelent csődöt.

Az Egyesült Államokban és Kínában 10,3 százalékkal, illetve 8,3 százalékkal kevesebb cég megy csődbe, mint egy évvel korábban, de Olaszországban, Görögországban, Spanyolországban és Portugáliában erősödik a csődhullám.

Olaszországban a tavalyi 6,1 százalék után 17 százalékkal több cég jelent csődöt, ez több mint 14 ezer vállalatot jelent. Spanyolországban 20 százalékkal, Görögországban és Portugáliában pedig 25 százalékkal emelkedik a csődök száma.

Európában csupán Németországban és Nagy-Britanniában várható csökkenés, 1,8, illetve 2,4 százalék, de ez még mindig azt jelenti, hogy mindkét országban közel 30 ezer vállalat megy csődbe.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 14.

Az ország egyik legjelentősebb telekommunikációs cége nyerte a budapesti kamara „A főváros felelős foglalkoztatója” különdíját

A képzett munkaerőért folytatott jelenlegi versengés különösen fontossá teszi, hogy a vállalatok megbecsüljék és sikertényezőként értékeljék munkavállalóikat. A piaci szereplőknek ezt a törekvését díjazza az OFA Nonprofit Kft. idén kilencedik alakalommal meghirdetett „Az év felelős foglalkoztatója” pályázatával – emelte ki Nagy Márton a gazdasági miniszter a díjátadón.

2024. október 14.

Lendületben a magyar M&A-piac

A geopolitikai bizonytalanságok ellenére is aktív maradt a hazai tranzakciós piac – derül ki az EY vállalati összeolvadásokat és felvásárlásokat (M&A) értékelő friss jelentéséből. Az ügyletek száma ugyan csökkent, de becsült értéke nőtt 2023-ban az előző évhez képest Magyarországon. A legvonzóbb befektetési célpont tavaly a technológiai szektor volt, míg idén a feldolgozóipar kapott lendületet az első hat hónapban, majd júniusban megvalósult a magyar gazdaság történelmének eddigi legnagyobb tranzakciója is.