Itthonról is perelhetők a nemzetközi óriáscégek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Unió Bírósága a hazai vállalkozások számára is jelentőséggel bíró, kedvező döntést hozott: a versenysértésből fakadó károk megtérítése érdekében a legnagyobb külföldi platformok is perelhetők a velük szerződő vállalkozás tagállamában – olvasható a GVH honlapján.

Az utóbbi években megszokott jelenséggé vált, hogy a magyar vállalkozások egy külföldi székhelyű céggel szerződnek az online térben végzett szolgáltatásokra. Ezek az esetek azonban bizonytalanságot is magukban hordoznak egy jogvita esetén, hiszen a külföldi szolgáltatók gyakran nem rendelkeznek hazai fizikai jelenléttel.

Az Európai Unió Bírósága a közelmúltban hozott döntése az ilyen szituációkban megerősítést adhat a hazai vállalkozások számára is. A Bíróság ugyanis megállapította: a külföldi székhelyű cégek, így akár a legnagyobb online platformok (pl. Amazon, Facebook, Google, Apple iOs) is perelhetőek a hazai bíróság előtt, ha a kár nem pusztán a szerződésük megsértésére vezethető vissza. Az ítélet minden olyan esetben irányadó lehet, amelyben egy üzleti felhasználó kára a platform és az üzletfél közti szerződésen túlmutató, további jogszabályba ütközésből – így például versenyjogi jogsértésből – fakad.

A döntés kedvező hír a hazai vállalkozásoknak, ugyanis ezzel megerősítést nyert: ha a nagy külföldi platformok egyoldalúan alkalmazott vagy előírt szerződéses kikötései miatt esetleg kárt szenvednének el, akár a magyar bíróság előtt is kezdeményezhetik annak megtérítését, így lényegesen egyszerűbben érvényesíthetik igényeiket.
óriáscégek

Az Európai Unió Bírósága – minden hasonló esetre irányadó – ítéletének alperese egyébként a Booking.com szállásfoglaló portál volt, melynek üzemeltetőjével szemben a magyar versenyhatóság is folytatott fogyasztóvédelmi típusú eljárást, amiért többek között agresszív, pszichés nyomásgyakorlással késztette felhasználóit mihamarabbi foglalásra. A Gazdasági Versenyhivatal idén tavasszal 2,5 milliárdos bírságot szabott ki jogsértéséért a holland vállalkozásra.

Az ítélet teljes szövege itt található: http://curia.europa.eu/juris/documents.jsf?num=C-59/19

(gvh.hu)


Kapcsolódó cikkek

2019. szeptember 13.

Reklámadó mulasztási bíróság: a Google-nek adott igazat az uniós főtanácsnok

A magyar reklámadónál a külföldi vállalkozásokkal szemben alkalmazott mulasztási bírság hátrányosan megkülönböztető, nincs összhangban az uniós joggal – ismertette az uniós főtanácsnok a Google ügyében megfogalmazott indítványát az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága csütörtökön.
2020. június 4.

EUB: semmisek az EB magyar adók felfüggesztését elrendelő intézkedései

Az Európai Unió Bírósága csütörtökön kihirdetett ítéletében megsemmisítette az Európai Bizottságnak a Magyarország által bevezetett dohányipari vállalkozásokat terhelő egészségügyi hozzájárulás és az élelmiszeripari vállalkozások bizonyos tevékenységeihez kapcsolódó élelmiszerlánc-felügyeleti díj alkalmazásának felfüggesztését elrendelő intézkedéseit.