Jelentős kilengések után átlag körül nőtt az ipari termelés októberben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az ipari termelés növekedési üteme ebben az évben erős kilengéseket mutat. A kibocsátás októberi 6,1 százalékos növekedése átlagosnak tekinthető.

Októberben az ipari termelés 6,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 6,4 százalékkal emelkedett – jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző hónaphoz viszonyítva 0,4 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás.

A KSH adatai szerint a termelés az év első tíz hónapjában 6,3 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában.

A legnagyobb súlyú járműgyártásban, illetve a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásában jelentősen lassult a növekedés üteme a szeptemberi 22, illetve 26 százalékos kiugró ütem után, míg az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása az ipari átlag feletti mértékben emelkedett.

Az ipari termelés növekedési üteme ebben az évben erős kilengéseket mutat, júniusban a nyers adat szerint 1,2 százalékkal csökkent éves összevetésben, de júliusban 12,0 szeptemberben 11,1 százalékos növekedést ért el. A kibocsátás októberi 6,1 százalékos növekedése átlagosnak tekinthető hiszen a kilenc, illetve tíz havi növekedés is 6,3 százalékos volt, ami jelentős javulást ígér erre az évre a tavaly egész évi 3,5 százalékos eredmény után.

Az októberi ipari termelés részletes adatait december 12-én, jövő csütörtökön közli második becslése alapján a KSH.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2019. november 29.

5 százalékkal nőtt a gazdaság

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a harmadik negyedévében 5,0 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit, a harmadik negyedévi növekedéshez a szolgáltatások 2,1, az ipar 1,5, az építőipar 1,0 százalékponttal járult hozzá – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2019. november 25.

GKI: javultak az üzleti várakozások

Novemberben az üzleti várakozások markánsan, a fogyasztók várakozásai pedig minimálisan javultak, így kéthavi csökkenés után jelentősen emelkedett a GKI konjunktúraindexe, de nem érte el augusztusi szintjét – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.