Jogtár: előfizetőink visszajelzései alapján fejlesztünk (x)


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kezdetektől fogva nagy hangsúlyt fektetünk ügyfeleink véleményére, rendszeresen mérjük elégedettségüket. A Jogtár használattal kapcsolatos e-mailes kérdőíveinkre 2017-2018-ban összesen 2.328 visszajelzést kaptunk felhasználóinktól, melyeket folyamatosan beépítünk a fejlesztési tervbe.

Idei Jogtár fejlesztések

A hozzánk beérkező sok-sok visszajelzés alapján 2018-ban kiemelt figyelmet fordítottunk a kereső fejlesztésére, így:

  • továbbfejlesztettük a gyorskeresőt, hogy a Google bonyolult súlyozási rendszeréhez hasonlóan a leginkább releváns találatokat adjuk,
  • a joganyagokhoz fűzött saját jegyzetek szövege kereshető lett,
  • a dokumentumon belüli keresésnél már szótövekre is keresünk, valamint
  • a dokumentumon belüli keresésnél a szövegbe ágyazott kapcsolódó anyagok szövege is kereshető.

Emellett a jövőben kiemelt figyelmet fordítunk a döntvények kereshetőségének javítására.

Nagyobb szervezeteknél dolgozó Ügyfeleink kérésére 2018. tavaszától a Jogtár támogatja a kollaborációt: a szervezet tagjai közös kedvenceket hozhatnak létre, a joganyagokhoz fűzött jegyzeteiket megoszthatják egymással. Így a jogi munka során keletkező közös tudás könnyen elérhető a szervezet valamennyi Jogtár felhasználója számára.

Folyamatosan bővül a jogszabályokból elérhető kapcsolódó anyagok (szakcikkek és döntvények) köre, hogy a lehető legtöbb jogszabály-értelmezést segítő információhoz a jogszabályokból férjenek hozzá felhasználóink.

Köszönünk minden visszajelzést!

Szeretnénk megünnepelni egy 10%-os kedvezményes kuponnal, hogy ilyen sok visszajelzést kaptunk. A kupont webshopunkban tudják beváltani* Jogtár modul és Jogtár kommentár termékeinkre 2018. október 7-ig. A kedvezmény felhasználásához a következő kódot kell a kosár oldalon a „Kedvezmény kód megadása” mezőbe írni: CXSO201810_10

Beváltom a kuponom

 Kérjük a jövőben is jelezzék észrevételeiket, hogy szolgáltatásunkat továbbra is az Önök igényeire tudjuk szabni.

*A kupon beváltható 2018. október 7-ig minden webshopon történő új Jogtár modul, vagy Jogtár kommentár megrendelésnél.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Duna House: az illetékmenteség is a csok plusz egyik előnye lehet

A teljes visszafizetést tekintve több tízmillió forintot is megspórolhat az, aki a csok plusz támogatott hitelkonstrukciót és az ezzel járó illetékmentes ingatlanvásárlási lehetőséget választja – hívta fel a figyelmet csütörtökön kiadott elemzésében a Duna House.

2024. április 18.

Együttműködést kötött a VOSZ és az eMAG a kkv-k online értékesítésére

Partnerségi megállapodást írt alá a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és az eMAG Magyarország az e-kereskedelmi know-how, valamint a magyar kis- és középvállalatok (kkv) online értékesítési csatornáinak fejlesztésére a régióban – közölte az eMAG csütörtökön.

2024. április 18.

A Bosch csoport növelte árbevételét csökkenés a Danone-nál

A Bosch csoport 2023-ban növelte árbevételét és eredményét, sikeresen folytatja növekedési stratégiáját – emelte ki csütörtökön Stefan Hartung, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának elnöke a vállalat éves eredményeit ismertetve. A Danone francia élelmiszer- és italgyártó bevétele éves szinten 2,5 százalékkal, 6,79 milliárd euróra csökkent az idei első negyedévben – áll a cég honlapján.