Karácsonyi ajándékvásárlás: a 60 év felettiek 16 százaléka vásárol idén ajándékot online


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A felmérés szerint a 60 év felettiek kicsit több mint ötöde vásárol személyesen, közel ugyanennyien megkérnek valakit, hogy intézze el helyettük az ajándékok beszerzését, és mintegy 40 százalékuk nem tervez ajándékokat venni – közölte a CIB Bank a megbízásából készített reprezentatív kutatás eredményeit.

A CIB Bank felmérésére adott válaszokból kiderül, hogy a 60 év feletti generáció tagjai közül csak 37 százalék  tervez beltéri ünneplést a családdal, 2 százalék kültéren ünnepel majd, míg 39 százalék telefonon vagy az interneten keresztül „találkozik” majd szeretteivel. Több mint ötödüknél idén elmarad a karácsonyozás, 15 százalék pedig nem tudja még, hogyan lesz idén az ünnep.

Ami a bankolást illeti, a 60 éven felüliek közel háromnegyedének van bankszámlája, és közülük mintegy 27 százalék internetbankot, 10 százalék pedig banki mobilalkalmazást is használ. A banki szolgáltatások közül a kártyás fizetés, illetve a készpénzfelvétel a legnépszerűbb az idősebbek körében a felmérés tanúsága szerint.

A 60 év felettiek közel 70 százaléka rendelkezik otthoni internettel, melyet nagyjából fele-fele arányban használnak asztali számítógépen (51 százalék) vagy laptopon (49 százalék). Ennek megfelelően a legtöbben ugyan telefonon tartják most a kapcsolatot a rokonokkal, barátokkal (74 százalék), de interneten keresztül is sokan lépnek kapcsolatba ismerőseikkel (27 százalék) – közölte a pénzintézet.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. december 17.

Karácsonyi bevásárlás a pandémia közepette: segít a forgalomfigyelő weboldal

Néhány nap alatt tízezres nagyságrendű érdeklődőt vonzott a bevásárlóközpontok látogatottságát összesítő LocSight oldal. – olvasható az Adó Online-hoz eljuttatott közleményben. A Helix Consulting és a CBRE Magyarország fejlesztői, eleget téve a lakossági kéréseknek, most országosan 104 bevásárlóközpontra szélesítették a lekérdezhető helyszínek körét. A naponta frissülő, továbbra is ingyenesen hozzáférhető táblázatok színezése megmutatja, hogy a hét egyes napjain és óráiban mennyire nagy, vagy éppen alacsony az adott hely forgalma.
2020. november 27.

30 százalékos növekedést hozhat az e-kereskedelemben a járvány

Az online kereskedelem forgalma tekintetében, az utolsó negyedévre a GKI Digital és az Árukereső.hu összességében, 25-30 százalékos növekedéssel számol, amivel az év egésze is 30 százalékos növekedés fölé kerülhet, amely kétszerese a tavalyi év bővülési ütemének.