Kérelemre kerülhet cégünk a minősített adózók közé


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Már öt éve van lehetőség arra, hogy a vállalkozás saját kérelmére bekerüljön az adóhatóság minősített adózói adatbázisába, de még mindig sokan nem is tudnak róla vagy nem tudják teljesíteni a feltételeket. Az adatbázis nyilvános, az itt szereplő cégeknek kisebb esélyük van adóellenőrzésre és kevesebb adóbírságra számíthatnak adóhiánynál.

A rossz adózókról vagy adatszolgáltatási kötelezettségüket elmulasztókról már jó ideje tesz közzé feketelistát az állami adóhatóság, ide természetesen nem kérésre kerülnek be a cégek, hanem automatikusan, és a listákat évente többször is jól látható helyen nyilvánosságra hozza a most már NAV-nak nevezett adóhatóság.

Ezzel szemben a minősített adózói adatbázisba kerülésnek szigorú követelményei vannak, ráadásul külön formanyomtatványon lehet kérni a felvételt, és a honlapon csak az találja meg, aki tudja, hogy hol keresse. Márpedig kevés olyan mezei vállalkozó van, aki az „”Adóalanyok listái”” nem túl beszédes, és eleve nehezen észrevehető címszó alatt keresgélne.

A 2011-es kritériumok és a formanyomtatvány az APEH továbbra is működő honlapjáról tölthetők le. A kérelem benyújtására a NAV a 11T112 számú nyomtatványt rendszeresítette.

Az adóhatósági tájékoztató szerint 2011-ben az az adószámmal rendelkező vállalkozás/vállalkozó kerülhet fel a minősített adózói adatbázisba, aki a kérelem előterjesztésének napját megelőző 3 éven át működött, és a kérelem benyújtását megelőző elévülési időn belül (ez 6 év!): az adóhatóság nem állapított meg terhére adóhiányt és nem indított ellene végrehajtási eljárást, és egy éven belül legfeljebb két fizetési könnyítés (adómérséklés) iránti kérelmet terjesztett elő.

Az adatbázis az adózó törzsszámát (a 11 számjegyből álló adószám első nyolc számjegye) nevét/megnevezését, székhelyét/állandó lakhelyét, adószámát és a minősített adózói nyilvántartásba vétel dátumát tartalmazza. Az adatbázis bárki számára hozzáférhető a NAV/APEH honlapján.

2010. január 1-től kezdődően módosították az adóbírságra vonatkozó szabályozást. Azzal az adózóval szemben, amely szerepel az adatbázisban, az egyébként maximálisan kiszabható 50 százalékos adóbírság helyett legfeljebb az adóhiány 20 százaléka állapítható meg bírságként. Nem véletlen, hogy a legtöbb cég 2010-ben került fel a listára és érdemes azt 2011-ben is kérelmezni.

Forrás: A kérelem formanyomtatványa


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Tudjuk, hogy kritikus a jelszavak cseréje, de mégsem tesszük meg

Egy friss felmérés szerint bár a lakosság háromnegyede gondolja úgy, hogy meg kell változtatni bizonyos időközönként az online felületeken használt jelszavakat, egyharmaduk nem teszi ezt meg. Sőt, az internetes vásárlók ötöde minden felületen ugyanazt a belépési azonosítót használja. A biztonságos internethasználathoz azonban elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk az ilyen alapvető adatvédelmi beállításokkal. Éppen ezért az OTP Mobil egy edukatív, online információs kampányt indított, melyben gyakorlati, egyszerűen alkalmazható tanácsokkal, tippekkel látja el az internetezőket.

2024. április 19.

Due diligence az ESG támogatására

A vállalati fenntarthatóságról szóló irányelv tervezete várhatóan még áprilisban az Európai Parlament elé kerülhet. Az úgynevezett due diligence-folyamat elsőként csak az 1000 főt meghaladó alkalmazottal és 450 millió euró feletti árbevétellel rendelkező cégekre fog vonatkozni.