Kettészakadt a kkv szektor – a nagyobbak már pozitívan látják a jövőt


A K&H kkv bizalmi index kutatás második negyedéves eredményei alapján a hazai vállalkozások hangulata -11 ponttal maradt a negatív tartományban. A visszafogott várakozások azonban csak a 300 millió forint árbevétel alatti cégekre jellemzők, az ennél nagyobb bevételű vállalkozások ismét pozitívan látják az előttük álló egy évet. A teljes szektort tekintve a gazdaságpolitikára és a vevői kapcsolatokra vonatkozó várakozások javulása látható, amit a vállalati hitelkamatok várt emelkedése ellensúlyoz.

A hazai kkv szektor még nem regenerálódott az elmúlt évek válságaiból: a magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő 12 hónapos várakozásairól képet adó K&H kkv bizalmi index továbbra is a negatív tartományban van, -11 ponton áll. „Kivárás látható a vállalkozások részéről. A mutató a második negyedévben 1 pontot csökkent, tehát sem javulás, sem érdemi romlás nem látható. A hangulatindex ezzel két éve tartózkodik a negatív tartományban. A 20 éve futó kutatás életében ez nem olyan ritka, hiszen a 2006 és 2016 közötti időszakban két negyedévtől eltekintve végig a pesszimizmus jellemezte a hazai vállalkozásokat” – tájékoztatott Oraveczné Németh Ildikó, a K&H lakossági és kkv szegmens marketing vezetője a legfrissebb eredményekről.

Az index stagnálása leginkább annak tudható be, hogy a várakozások működését meghatározó tényezők közül kevésnél látható jelentősebb elmozdulás. Míg a kormányzati gazdaságpolitika kedvezőbb megítélése és a vevői kapcsolatok javulása pozitív irányba hatott, addig a vállalati hitelkamatok esetében emelkedést várnak a kkv-k.

Kettévált a kkv szektor

A kkv szektoron belül jelentősen eltérnek a várakozások a cégmérettől függően. A legfeljebb 100 millió forint nettó árbevételű vállalkozások várakozásai nem változtak (-16 pont), így továbbra is ők látják legborúsabban az előttünk álló egy évet. Őket a 101-300 millió forint közötti árbevétellel rendelkező cégek követik -9 ponttal. A 300 millió forintnál nagyobb éves árbevételű cégek hangulata azonban visszatért a pozitív tartományba (5 pont) 9 pontos emelkedésnek köszönhetően.

Ágazati szempontból is eltérést mutatnak az eredmények. Bár mindegyik vizsgált szektor negatív várakozással bír, a mezőgazdasági és az ipari cégeknél ez csupán minimális, -3 és -5 pont. A kereskedelmi és a szolgáltató cégek esetében azonban jóval alacsonyabban, -12, illetve -14 ponton áll a mutató.

Forrás: K&H kkv bizalmi index


Kapcsolódó cikkek

2024. július 12.

Tizenegy százalékkal nőtt az utasbiztosítások száma az idén

Jelentős, két számjegyű növekedés látható az utasbiztosításoknál az idén – közölte a K&H. A pénzintézet az egy évvel korábbinál 11 százalékkal több szerződést kötött január és június közepe között. Egyre többen a mobilbankon keresztül biztosítják az utazásukat, hiszen az idén eddig a kötések 37 százaléka történt okostelefonon, szemben a tavalyi 28 százalékkal.

2024. július 12.

KSH: az ipari termelés 5,2 százalékkal csökkent májusban

Májusban az ipari termelés volumene 5,2, munkanaphatástól megtisztítva 4,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – erősítette meg pénteken kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).