Kevesebb cég alakul, sokkal kevesebb tőkével


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Idén november végéig összesen 29 224 vállalkozás kezdte meg a működését Magyarországon, csaknem kétezerrel kevesebb, mint tavaly az első tizenegy hónapban – derül ki a Wolters Kluwer Kft. és a Napi.hu által üzemeltetett Céginfo.hu adatbázisából. Még drasztikusabban csökkent a vállalatokba befektetett tőke: tavaly 11 hónap alatt húsznál több olyan vállalatot alapítottak, amely jegyzett tőkéje eléri az egymilliárd forintot, idén csak tízet. Tízmilliárd fölötti tőkéjű társaság nem is alakult, a tavalyi rekord jegyzett tőkéje pedig több mint tízszerese az idei top10 összes tőkéjének.


Az év első tizenegy hónapjában mintegy kétezerrel kevesebb vállalkozás kezdte meg a működését, mint tavaly, a múlt évi 31 142-höz képest 6 százalékos visszaesést jelent az idén indult 29 224 gazdasági társaság. A Wolters Kluwer Kft. és a Napi.hu által üzemeltetett Céginfo.hu adatbázisa szerint ennél is jóval nagyobb a visszaesés a komoly tőkével létrehozott társaságok terén.

A múlt év novemberének végéig 24 olyan gazdasági szervezet kezdte el a működését, amely jegyzett tőkéje legalább 1 milliárd forint volt, idén november végéig csak 10 ilyen vállalat volt, ráadásul ebből egy az a budapesti székhelyű 3 Lánc Hotels Kft., amely a tavalyi listán is szerepelt, még nyrt.-ként, de az a társasági forma megváltoztatásával, jogutódlással átalakult.

Még árulkodóbb az az adat, hogy a tavaly alapított MVM Paks II. Zrt. a maga 9 milliárdos jegyzett tőkéjével 2012-ben a tíz legnagyobb tőkéjű vállalat közé sem tudott beférni, míg idén első lett volna.

Igaz, a tavalyi nagy tőkéjű cégalapításokat részben állami tulajdonú vállalatok jelentették. Például a múlt évben hozták létre az állami mobilszolgáltatónak szánt MPVI Mobil Zrt.-t 14,6 milliárd forintos jegyzett tőkével, az állami energetikai vállalat, az MVM távközlési cégét, az MVM Net Zrt.-t 25,1 milliárdos tőkével, valamint regionális közlekedési központokat, cégenként 9-10 milliárdos tőkékkel. Ilyen állami cégalapítások idén nem voltak – tény viszont az is, hogy a múlt évi rangsor első öt helyezettjéből négyet magántulajdonosok hoztak létre, és csak egyben volt állami érdekeltség.

Legnagyobb tőkéjű cégek, 2012 (milliárd forintban)

3SZV Zrt. 266,002
HHolding Hungary Zrt. 55,401
Gaudium Invest Zrt. 43,050
MVM Net Zrt. 25,144
Granit Invest Kft. 16,593
MPVI Mobil Zrt. 14,611
Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. 10,954
Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. 10,269
DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt 9,499
ÉNYKK Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. 9,400

A lista első helyén nemcsak 2012, de az elmúlt öt év legnagyobb tőkéjével alapított társasága áll: ez a tavaly nyáron bejegyzett 3SZV Alternatív Energetikai, Műszén-kémiai Termékgyártó és Kutatás-fejlesztési Zrt., amelyet a Céginfo.hu adatai szerint 266 milliárd 2 millió forintnyi jegyzett tőkével hoztak létre. Hogy ez milyen hatalmas összeg, azt jól érzékelteti az a tény, hogy a Mol jegyzett tőkéje nagyjából százmilliárd forint. A fő tevékenysége szerint szerves vegyi alapanyag gyártásával foglalkozó 3SZV Zrt. székhelye egy hétszáz fős Somogy megyei község, Gamás külterületén van. A vállalat egyetlen tulajdonosa és ügyvezetője egy fővárosi lakcímű magánszemély, akinek más üzleti érdekeltségéről nem tudni, a társaság a múlt évben érdemi tevékenységet nem végzett.

A rangsor második helyén a HHolding Hungary Zrt., egy hongkongi érdekeltségű vagyonkezelő társaság áll, míg a harmadik Gaudium Invest Zrt. egy kecskeméti székhelyű, részben kecskeméti magánszemélyekhez, részben egy Seychelles-szigeteki társasághoz kötődő, főtevékenysége szerint emelő- és anyagmozgató gépeket gyártó vállalat. Az elmúlt évet előbbi néhány százezer forintos, utóbbi mindössze tízezer forintos nagyságrendű árbevétellel zárta – tőkearányosan ez ezrelékekben sem kifejezhető érték.

Legnagyobb tőkéjű cégek, 2013 (milliárd forintban)

West End Magyarország Zrt. 8,0000
Duna Takarékbank Zrt. 2,7430
Thai President Foods (Hungary) Kft. 2,3500
3 Lánc Hotels Kft. 2,1890
BPS – European Development Kft. 2,0005
Mcs Vágóhíd Kft. 1,5000
Avantgarde Hotel Kft. 1,2150
OTP Mobil Kft. 1,0500
Tublan Property Zrt. 1,0004
Riches Builder Vagyonkezelő Zrt. 1,0000

Az idei cégek alapítására a tavalyihoz képest aprópénzt költöttek a tulajdonosok. A legnagyobb tőkéjű társaság a Demján Sándor érdekeltségébe tartozó, 8 milliárdos West End Magyarország Zrt. – tavaly viszont még több mint kétszer ekkora tőkével jött létre a szintén Demján-érdekeltségű Granit Invest Kft. A lista második helyén egy bankká alakult korábbi takarékszövetkezet van, míg harmadik egy esztergomi székhelyű, thaiföldi érdekeltségű instant ételeket gyártó vállalat.

Az idén legalább egymilliárdos tőkével létrehozott cégek összes jegyzett tőkéje 23,0479 milliárd forint; tavaly ennél négy nagyobb tőkéjű társaság is alakult, a 3SZV tőkéje pedig több mint tízszerese ennek az idei összesített értéknek – derül ki a Céginfo.hu adataiból. Az idén alapított tíz vállalatból hétnek Budapesten van a székhelye, a további háromnak Győrben, Esztergomban és Mohácson (tavaly a 24-ből 14 vidéki volt). Az idei tízből hat kft-ként, négy zrt-ként működik, míg tavaly a 24-ből hét volt kft., a többi részvénytársasági formában alakult.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.