Kgfb: kisebb emelkedésére számítanak a független alkuszok Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kijárási korlátozás hatására jelentősen csökkent a hazai gépjárműforgalom és így a balesetek is; a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjak csökkenését ugyan nem várja, de a tavalyinál kisebb mértékű emelkedésre számít.

A szervezet hétfői tájékoztatásában jelezte: bár a káresetek száma visszaesett, az egy kárra eső helyreállítási költségek az év eleje óta meredeken nőttek. A forint gyengülése megdrágította az importalkatrészeket, emellett a legtöbb szakszerviz januárban kétszámjegyű óradíjemelést hajtott végre.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás éves átlagdíja az első negyedévben 60 ezer forint körül alakult, az áprilisban megkötött szerződések esetében sem történt visszaesés, sőt néhány százalékkal tovább emelkedtek a díjak.

A koronavírus miatt időszakosan javuló kárhányad ugyanakkor a biztosítóknak elegendő tartalékot nyújthat, hogy a tavalyi 15-20 százalékos díjemelés után az idén alacsonyabb mértékű, 10 százalék körüli legyen a díjak növekedése. Ezzel a magyar kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjak szintje továbbra is a legkedvezőbbek között marad európai uniós összehasonlításban – fejtette ki a FBAMSZ.

A közlemény szerint vannak külföldi példák arra, hogy egyes biztosítók a kijárási korlátozások idején díjkedvezményt nyújtanak az autójukat nem használó ügyfeleknek. A független biztosítási alkuszok szövetsége szerint Magyarországon ilyen akciókra kevéssé lehet számítani, mert a gépjárműbiztosításoknak csak nagyon kis részénél követhető nyomon a jármű tényleges használata.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás esetében a törvényi szabályozás nem tesz lehetővé esetleges időszakos díjvisszatérítéseket, ilyen lépésről legfeljebb a casco-díjak esetében dönthet egy-két biztosító. Azonban az ilyen akciók csak az autósok töredékét érinthetik, mert Magyarországon öt autóból egy rendelkezik casco-szerződéssel – jelezte a szövetség.


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 29.

Banktudós egyetemisták kerestetnek!

Az elmúlt egy évtized alatt a bankok világában jelentős fejlődés volt megfigyelhető a modernizációt tekintve, a fiókokból és a papírokból az okostelefonokra és a digitális térbe költözött a banki szolgáltatások egy része, ami jelentős átalakulást és új szolgáltatások garmadáját hozta. A DUE Médiahálózat és az MBH Bank keresi az új generációs Banktudósokat, azokat az egyetemistákat, akik banki és pénzügyi kérdésekben a legtájékozottabbak. A Nagy Diák Banktudós Teszt egy vadonatúj vetélkedő, amely egyszerre tesztel és tanít. Az MBH Bank támogatásával megvalósuló játékban bárki részt vehet, ám az egyetemisták értékes nyereményekért mérhetik össze tudásukat.

2023. szeptember 29.

Iskolakezdéskor érdemes a zsebpénzkérdést is átgondolni – online megoldás is akad

Az iskolakezdéssel együtt érdemes az új tanévre szóló kiadásokat a diákoknak megtervezni, lehetőleg a szülőkkel közösen. Érdemes ösztönözni a gyerekeket arra, hogy a zsebpénzükből megmaradt összeget tegyék félre jövőbeni célokra, készpénz helyett pedig környezetbarát, biztonságosabb elektromos megoldásokat használjanak. Ebben segíthetnek a különféle okoseszközök, azokon keresztül pedig például a Google Pay vagy az Apple Pay applikáció.

2023. szeptember 29.

A Duna Takarék Bank is csatlakozott az MBH Csoporthoz

Lezárult a Duna Takarék Bank Zrt. 98,46%-os közvetlen részesedésének megvásárlása. A győri központú pénzintézet ezentúl az MBH Bank Nyrt. 98,46%-os közvetlen tulajdonát képezi – tette közzé az MBH Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az ügylet a Magyar Nemzeti Bank szeptember 15-i engedélye alapján, a mai napon sikeresen megvalósult.