Kibővül az agrár forgóeszköz hitel


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormány döntött a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) agrár forgóeszköz hitelének kibővítéséről, a gazdálkodók ezentúl tenyészállatok vásárlására is igényelhetik ezt a forrást – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium.


A kormány célja, hogy megerősítse az állattenyésztési ágazatot. A gazdálkodók eddig csak a forgóeszköznek minősülő állatok (növendék-, hízó-, egyéb állat) beszerzésére kérhettek MFB Agrár Forgóeszköz Hitelt.

A tárca közleményében idézi Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkárt, aki kiemelte, hogy ezentúl a kis- és középvállalkozásnak nem minősülő cégek is kaphatnak agrár forgóeszköz hitelt. A bővítéssel a kisebb termelőket integráló vállalkozások is hitelhez juthatnak a jövőben. A kormány 2011 áprilisában döntött a piacinál kedvezőbb kamatozású hitel elindításáról.

A 15 milliárd forintos keretből tízmilliárdot az állattenyésztési ágazat szereplői igényelhetnek, a fennmaradó ötmilliárd forint a növénytermesztésből, kertészetből élő gazdákra vár – olvasható a közleményben. A termelők és a tenyésztők 1-50 millió forint között, a termeltetők 250 millió forintig vehetik igénybe a kedvező kamatozású hitelt.

A kamat mértéke a jelenlegi piaci viszonyok között mintegy 7,5 százalék, amely 2,5-3,5 százalékpont kamatelőnyt biztosít a piaci kamatozású forinthitelek 10-11 százalékos éves kamatlábával szemben. A futamidő három év, egyéves türelmi idővel. Az MFB forrásbiztosítása mellett zajló hitelprogramban a hitelfelvételhez önerő nem szükséges – hívja fel a figyelmet a VM.

(forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Duna House: az illetékmenteség is a csok plusz egyik előnye lehet

A teljes visszafizetést tekintve több tízmillió forintot is megspórolhat az, aki a csok plusz támogatott hitelkonstrukciót és az ezzel járó illetékmentes ingatlanvásárlási lehetőséget választja – hívta fel a figyelmet csütörtökön kiadott elemzésében a Duna House.

2024. április 18.

Együttműködést kötött a VOSZ és az eMAG a kkv-k online értékesítésére

Partnerségi megállapodást írt alá a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és az eMAG Magyarország az e-kereskedelmi know-how, valamint a magyar kis- és középvállalatok (kkv) online értékesítési csatornáinak fejlesztésére a régióban – közölte az eMAG csütörtökön.

2024. április 18.

A Bosch csoport növelte árbevételét csökkenés a Danone-nál

A Bosch csoport 2023-ban növelte árbevételét és eredményét, sikeresen folytatja növekedési stratégiáját – emelte ki csütörtökön Stefan Hartung, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának elnöke a vállalat éves eredményeit ismertetve. A Danone francia élelmiszer- és italgyártó bevétele éves szinten 2,5 százalékkal, 6,79 milliárd euróra csökkent az idei első negyedévben – áll a cég honlapján.