Kihirdették a tartósan vízhiányos időszakot Magyarország teljes területére


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A belügyminiszter a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kezdeményezésére kihirdette a tartósan vízhiányos időszakot az ország teljes területére hétfői kezdettel. Így a mezőgazdasági termelőknek nem kell vízkészletjárulékot fizetniük, és vízjogi engedély nélkül, bejelentést követően egyszer rendkívüli öntözési célú vízhasználatra jogosultak – közölte a NAK. 

Az ország egész területét érinti a talajok vízhiányos állapota. A talaj felső 20 centiméteres rétege az elmúlt időszakban tovább száradt, már szinte az egész országban 40 százalékos érték alá csökkent a nedvességtartalom. A talajok a téli csapadék hiányában nem tudtak feltöltődni, a fokozódó csapadékhiány miatt pedig folyamatosan száradnak.

A NAK szerint számottevő, országos csapadék továbbra sem várható, többnyire napos, száraz és meleg időre van kilátás, így fokozódik a vízhiány, ami komoly problémát jelent a fejlődésnek induló őszi vetéseknek. A kamara tájékoztatása alapján rendkívüli öntözési célú vízhasználatnak minősül a közvetlenül felszíni vízből, ideiglenes szivattyúállással, hektáronként legfeljebb 120 milliméternyi vízmennyiség 100 hektár nagyságot meg nem haladó területre öntözési célból, legfeljebb megszakítás nélkül egy hónap időtartamig történő kijuttatása.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a rendkívüli öntözési célú vízhasználatot a területileg illetékes vízügyi hatósághoz – a megyei katasztrófavédelmi igazgatósághoz – írásban kell bejelenteni, amelyhez a vízkivétellel érintett felszíni víz kezelőjének – területileg illetékes vízügyi igazgatóság – hozzájárulását is csatolni kell.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2021. december 31.

Agrárminiszter: a kis és közepes agrárvállalkozások is élhetnek a rezsicsökkentés lehetőségével

Közel száztízezer mezőgazdasági és élelmiszer-feldolgozó vállalkozás számára is elérhetővé vált a rezsicsökkentett energiaár, miután az európai energiaválság hatásainak tompítása érdekében a kormány a lakosság mellett a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak is lehetővé tette a villamosenergia rezsicsökkentést – jelentette be Nagy István agrárminiszter.
2021. szeptember 7.

EY: a klímakockázatok elkerülésére készülnek a cégek

Egyre több vállalat foglalkozik az éghajlatváltozás hatásaival, azonban az erről szóló beszámolók még mindig nem elég részletesek – állapítja meg az EY legfrissebb klímakockázati barométere, ami 42 országból több mint 1100 cég pénzügyi jelentését elemezte, olvasható az Adó Online-hoz eljuttatott közleményben.