Kilencéves csúcsán az infláció


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 5,5 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál – közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az emelkedés megegyezik az elemzők előzetes várakozásával. Ennél magasabb inflációt kilenc évvel ezelőtt, 2012 októberében mértek utoljára. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,2 százalékkal nőttek.

Az elmúlt egy évben a dohányáruk 17,8 százalékkal, a járműüzemanyagok ára 21,6 százalékkal drágultak. A tartós fogyasztási cikkekért 5,1, ezen belül az ékszerekért 12,9, a szobabútorokért 11,6, az új személygépkocsikért 7,9 százalékkal kellett többet fizetni. A szolgáltatások díja 3,2 százalékkal emelkedett, ezen belül a lakásjavítás és -karbantartás 13,5, a járműjavítás és -karbantartás 8,3 százalékkal került többe.

A fogyasztói árak átlagosan 0,2 százalékos havi drágulásán belül az idényáras termékek nélkül számolt élelmiszerárak 0,4 százalékkal lettek magasabbak, a járműüzemanyagok ára 0,4 százalékkal, a tartós fogyasztási cikkek 0,9 százalékkal, a ruházkodási cikkek ára 0,7 százalékkal nőtt. A szolgáltatásokért 0,5 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, főként az üdülési szolgáltatások 9,8 és a hírközlési szolgáltatások 2,7 százalékos árcsökkenése következtében.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2021. június 9.

5 százalék fölé ugrott az infláció májusban

A fogyasztói árak átlagosan 5,1 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az üzemanyagok ára emelkedett jelentősen.
2021. július 8.

5,3 százalékra nőtt az infláció

Júniusban a fogyasztói árak átlagosan 5,3 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az üzemanyagok ára emelkedett jelentősen – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.