Kilőtt az ipari termelés májusban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Idén májusban az ipari termelés 39,1 százalékkal meghaladta az előző év májusának alacsony bázisszintjét, amely a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozó intézkedésekkel volt összefüggésben – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.

Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 40,2 százalékkal emelkedett. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2021 áprilisához képest 3,4 százalékkal nőtt. A termelés szintje hasonló volt, mint a járvány előtt, 2019 májusában.

A termelés az év első öt hónapjában 18,1 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában.
A közlemény szerint a jelentős bővüléshez a feldolgozóipar minden alága hozzájárult. A legnagyobb súlyú járműgyártás kiugróan nőtt, ami elsősorban az előző év májusi gyárleállások, illetve az egyműszakos munkarend okozta alacsony bázisérték eredménye. A számítógép, elektronikai, optikai termék és az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása az ipari átlag alatti mértékben emelkedett.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2021. május 12.

16,2 százalékkal nőtt az ipari termelés márciusban

Februárhoz képest a szezonálisan és munkanappal kiigazított ipari kibocsátás 0,4 százalékkal, a tavaly áprilisi mélyponthoz képest 68 százalékkal emelkedett, és a járvány előtti csúcsot is meghaladta.
2021. június 14.

A két évvel korábbi szintre ugrott az ipari termelés

Áprilisban 58,8 százalékkal meghaladta az előző év áprilisának rendkívül alacsony bázisszintjét az ipari termelés, amely tavaly 36,9 százalékkal esett vissza 2019 azonos hónapjához viszonyítva.