Kínai segítséggel talpra állhat a Malév?
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nem kizárt, hogy a kínai Hainan légitársaság visszatér Budapestre, a magyar kormány pedig támogatja a Peking-Budapest járat újraindítását. A kabinet új tárgyalások kezdeményezésére is nyitott egy budapesti székhelyű új nemzeti légitársaság létrehozására – áll Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter írásbeli válaszában.
Az Országgyűlés honlapján olvasható válaszban a miniszter kifejti: a kínai Hainan légitársaság nem zárkózik el a Budapestre való visszatéréstől; az erre vonatkozó végleges döntést azonban a légitársaság anyavállalata hozhatja meg. A magyar kormány a lehető legnagyobb rugalmasságot tanúsítja, és minden tőle telhetőt megtesz a jövedelmezőség érdekében. Amint a HNA Group felsővezetése meggyőződik a járat gazdaságosságáról, az újraindítás zöld utat kaphat – fogalmaz. Megjegyzi: a kormány a pekingi járat visszaállításának kérdését kiemelt figyelemmel és jelentőséggel kezeli.
„Szándékunkban áll szakmai egyeztetéseket folytatni a Hainan Airlines-szal annak érdekében, hogy olyan rendszert alakítsunk ki, amelyben hosszú távon biztosított a Peking-Budapest járat üzemeltetése — megmaradva természetesen az Európai Unió vonatkozó jogszabályi keretei között –, és új tárgyalások kezdeményezésére is nyitottak vagyunk egy budapesti székhelyű új nemzeti légitársaság létrehozására” – áll az írásos válaszban.
(Forrás: MTI)