Kockáztatnak az adatszolgáltatást elmulasztó cégek

Szerző: Ado Online
Dátum: 2014. április 15.
Rovat:

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A hazai vállalkozások jelentős részénél továbbra is alapvető hiányosságok vannak a kötelezően bejelentendő, közhiteles adatbázisokban tárolt céges adatokban – mutat rá a MAZARS legfrissebb kutatása. A könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat szerint a hiányzó adatok miatt különböző szankciókkal és jelentős pénzbírsággal sújthatják a cégeket, illetve adott esetben a vezető tisztségviselőt is.


A MAZARS a közelmúltban általános átvilágítást végzett saját ügyfélkörében, amely során a társaságok céges adatainak szabályszerű bejegyzését és a működési formájuknak megfelelő törvényi követelmények meglétét vizsgálta. A 2006. évi V. törvény alapján elvégzett felmérés célja az volt, hogy még az új Ptk. március 15-ei hatálybalépését megelőzően felmérje, hogy a korábbi adatfeltöltési és adatszolgáltatási kötelezettségeknek eleget tettek-e az érintett vállalkozások. (A legutolsó ilyen kötelező adatfeltöltés határideje 2013. január 31. volt.) A MAZARS felmérése a megvizsgált 300 cég mintegy 13 százalékánál talált hiányosságokat.

„A legtöbb esetben a társasággal kapcsolatos alapadatok – amelyek megléte nem csak elvárható, de kötelező is – hiányoztak” – nyilatkozta dr. Borsy János Mátyás, a MAZARS jogi hálózatához, MARCALLIANCE-hoz tartozó Borsy Ügyvédi Iroda irodavezető ügyvédje.

Borsy János Mátyás elmondta: sok esetben hiányoztak a tagok, az alapító(k) vagy a felelős tisztségviselők egyes személyes adatai, de olyan is előfordult, hogy egy tag adatai egyáltalán nem voltak bejelentve. Ugyancsak gyakori volt a kézbesítési megbízott megjelölésének hiánya azokban az esetekben, amikor a cégbejegyzési kérelemben külföldi jogi személy, vagy magyarországi lakóhellyel nem rendelkező természetes személy szerepelt.

A szakember elmondta, a hiányzó adatok miatt különböző szankciókkal sújthatják a cégeket, illetve ha vezetői mulasztás is megállapítható, akkor a vezető tisztségviselőt is.

                Munkajogi szabályok bérszámfejtőknek
               

                    Bizonytalan a munkabér-szabályok alkalmazásában? Értesüljön az újdonságokról, tegye fel kérdéseit szakértő előadónknak, dr. Pál Lajos ügyvédnek – jöjjön el 2014. május 15-én szakmai konferenciánkra.

                    Ízelítő a tematikából:

  • A munkabér elemei (alapbér, bérpótlék, teljesítménybér, ösztönzés)
  • Díjazás munkavégzés hiányában (állásidő, a távolléti díj számítása)
  • Rendkívüli munkaidő díjazása
  • Munkaszüneti nap és díjazás

                    Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90.

                    Bővebb információk és jelentkezés itt.

A hiányosságokat a cégbíróság hivatalból is vizsgálhatja, és probléma esetén a vezető tisztségviselőt 100 ezer forinttól 10 millió forintig terjedő pénzbírsággal büntetheti, amelyet akár több alkalommal is megismételhet. Ezen túl, ha a törvénysértést nem szüntetik meg, akkor a céget akár törölhetik is a cégjegyzékből. Ilyen esetben a tagoknak lehetősége van arra, hogy a vezető tisztségviselővel szemben kártérítési igényt érvényesítsenek, aki ilyenkor a saját vagyonával felel a mulasztásért.

Borsy János Mátyás szerint még az új Ptk-ra való áttérés előtt érdemes a cégvezetőnek áttekinteni a társaság dokumentumait, illetve a közhiteles adatbázisokban tárolt adatokat is. „A vezetői felelősségre vonatkozó szabályok változása miatt ugyanis az új Ptk. hatálya alatt a bejegyzésre jogosult személynek, illetve a jogi személy jogi képviselőjének érdemes ezekkel kapcsolatban is körültekintően eljárnia” – tette hozzá a szakember.


Kapcsolódó cikkek:


Sokévnyi házasság után is érdemes rendezni a közös vagyon helyzetét
2018. szeptember 25.

Sokévnyi házasság után is érdemes rendezni a közös vagyon helyzetét

A családi vállalkozás szétaprózódásának megakadályozása vagy éppen az üzleti kockázatok családi vagyontól történő elválasztása is jó indok lehet a házassági vagyonjogi szerződés megkötésére. Sokan nem is tudják, hogy a szerződés megkötésére az életközösség fennállása alatt bármikor lehetőség van.

Brexit: a légitársaságok is rosszul járhatnak
2018. szeptember 25.

A brit kormány hétfői tájékoztatása szerint a Nagy-Britanniában, illetve az Európai Unióban bejegyzett légitársaságok elvesztenék a brit és az uniós célállomások közötti automatikus, előzetes engedélykérési kötelem nélküli járatüzemeltetési jogaikat, ha London és az EU között nem születik megállapodás a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről.

Átláthatóbban tünteti fel árait az Airbnb
2018. szeptember 20.

Átláthatóbban tünteti fel árait az Airbnb

Az Európai Bizottság és az uniós fogyasztóvédelmi hatóságok júliusi felhívását követően az Airbnb elkötelezte magát amellett, hogy módosítja szerződéses feltételeit és az árait átláthatóbban tünteti fel.

Tovább gyorsult a keresetek emelkedése
2018. szeptember 20.

Júliusban 12,8 százalékkal volt magasabb a bruttó átlagkereset az egy évvel korábbinál, az első hét hónapban 12,1 százalékkal nőttek a munkajövedelmek - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A keresetek emelkedése ezzel tovább gyorsult a májusi 10,9 és a júniusi 11,2 százalékos emelkedés után.