Könnyebb lesz bankszámlát váltani


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy egyszerű meghatalmazással elindítható és 12 munkanap alatt megvan a váltás. 


A novembertől életbe lépett kormányrendelet alapján könnyebb és egyszerűbb lakossági bankszámlát váltani, a szabályozás növeli a bankok közötti versenyt – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán.

Közleményében a szaktárca hangsúlyozza: a jogszabály világosan tartalmazza, hogy a korábbi számlavezető pénzforgalmi szolgáltató nem utasíthatja vissza a fogyasztó számlaváltási meghatalmazását.

Az NGM szerint korábban a fizetésiszámla-váltáskor számos nehézség mutatkozott, egy-egy év alatt alig pár száz számlaváltás történt, miközben mintegy 9 millió lakossági bankszámla van Magyarországon.

 

A kormányrendelet kötelezően előírja a pénzintézeteknek, hogyan kell eljárniuk számlaváltás esetén.

Az ügyfél az új számlavezető banknak adott egyszerű meghatalmazással tudja elindítani a számlaváltást, ami alapján a pénzintézet 12 munkanapon belül elintézi az adminisztrációt.

Az új és a régi számlavezető átadja egymásnak a felhatalmazás alapján az élő állandó átutalási, beszedési megbízások, a váltás előtti 13 hónapban a beérkező rendszeres utalások adatait.

Az új szolgáltató felveszi a kapcsolatot az ügyfél partnereivel is, és értesíti őket az új számlaszámról, így leveszik ezt a terhet az ügyfél válláról, és a munkáltatónak is bejelentik, hogy mostantól az új számlaszámra utalják a fizetést. Az eddig mintegy 20 munkanapot igénybe vevő bankváltási folyamat 12 napra csökken.

A kormányrendeletnek köszönhetően a számlaváltás életszerűbb és fogyasztóbarát lett, a szabályozás növeli a bankok közötti versenyt, az alacsonyabb díjakon, a jobb minőségű szolgáltatásokon keresztül azok a fogyasztók is nyertesei lesznek az intézkedésnek, akik maradnak eddigi számlavezető pénzintézetüknél – írja közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává – közölte a pénzintézet szerdán.

2024. március 28.

Optimistábbak a magyar vállalkozások, mint tavaly

A Niveus Consulting Group immár sorozatban harmadik évben elkészített közel 600 fős mintán végzett felmérése a vállalkozások gazdasági várakozásait vizsgálta. A kérdések kiterjedtek egy esetleges válság idején szükségesnek tartott kormányzati beavatkozásokra, az elmúlt években igénybe vett adókedvezményekre, illetőleg arra, hogy az infláció, munkabér adóterhek, gazdasági környezet milyen hatással van a cég működésére. A megkérdezettek 57%-a 50 fő alatti, 32 százaléka 50-250 közötti-, 6%- 250-1000 közötti, a maradék 5% pedig 1000 főnél több alkalmazottal rendelkező vállalkozás volt.

2024. március 28.

A felülvizsgálati eljárás lehetősége kényszertörlési eljárásban

A kényszertörlési eljárásban, mint vagyonjogi tárgyú nemperes eljárásban, ha az elsőfokú bíróság végzését a másodfokú bíróság azonos jogszabályi rendelkezésre és jogi indokolásra utalással hagyta helyben, csak abban az esetben kerülhet sor a felülvizsgálati kérelem érdemi elbírálására, ha a Kúria a felülvizsgálati kérelemmel együtt előterjesztett kérelem alapján a felülvizsgálatot engedélyezi – a Kúria eseti döntése.