Koronavírus: hétfőn leáll a győri Audi a tervek szerint Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A koronavírus-járvány miatt felfüggeszti a termelést európai üzemeinek többségében a német Volkswagen-csoport, a világ legnagyobb autógyártó társasága – jelentették kedden német hírportálok Herbert Diess vezérigazgatóra hivatkozva. A döntés érinti a győri Audit is, amely a tervek szerint hétfőn áll le.

A Volkswagen-csoport vezetője wolfsburgi tájékoztatóján elmondta, hogy két-három hétre felfüggesztik a termelést a legtöbb németországi és európai üzemben.

A spanyolországi, portugáliai, olaszországi és szlovákiai üzemek már a héten leállnak – tette hozzá Herbert Diess.

Kiemelte, hogy az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) terjedése révén egyre csökken a kereslet, és bizonytalan a gyártáshoz szükséges termékek, alkatrészek ellátása.

A sajtójelentések szerint az üzemi tanács egy levélben arról tájékoztatta a munkavállalókat, hogy a pénteki műszakzárással áll le a termelés a legtöbb üzemben Németországban és Európa más országaiban.

A beszámolók szerint a napokban több üzem dolgozói között regisztráltak fertőzötteket, és megszigorították a higiéniai, járványvédelmi előírásokat.

A wolfsburgi tájékoztatón Frank Witter pénzügyi igazgató kiemelte: nem tudni, hogy a járvány milyen súlyosan és milyen hosszan hátráltatja a vállalatcsoportot, ezért szinte lehetetlen előrejelzést adni a pénzügyi hatásokról. Her

A Volkswagen-csoport tavaly 10,97 millió járművet értékesített, így sorrendben a hatodik éve szerezte meg az első helyet az autógyártó társaságok rangsorában. A második a japán Toyota 10,74 millió eladott járművel.

A német cég a legutóbbi, februári előrejelzésében még azzal számolt, hogy 2020-ban is hasonló nagyságrendben értékesítenek gyártmányokat.

A csoporthoz a névadó Volkswagen mellett az Audi, a Bentley, a Bugatti, a Lamborghini, a Porsche, a Seat és a Skoda autómárka, valamint a Ducati sportmotorkerékpár tartozik, és saját márkájú haszonjárművei mellett a Scania és a MAN tehergépjárműveket is a Volkswagen gyártja.

A tervek szerint hétfőn leáll a termelés a győri Audi gyárban is

A koronavírus-járvány elleni védekezés miatt kialakult nemzetközi helyzet és az alkatrészellátásban mutatkozó bizonytalanság miatt a tervek szerint hétfőtől leáll a termelés az Audi Hungaria Zrt. győri gyárában is – közölte a vállalat.

A közlemény szerint a Volkswagen konszern legtöbb telephelyén felfüggeszti a termelést, ami érinti az Audi AG ingostadti, neckarsulmi, brüsszeli, mexikói és győri telephelyeit is.

A vállalat az üzemi tanáccsal és a Volkswagen konszernnel egyetértésben azt tervezi, hogy a termelést a telephelyeken szervezett és ellenőrzött formában a hét végéig leállítja.

A közlemény idézi Peter Kösslert, az Audi AG termelésért és logisztikáért felelős igazgatótanácsi tagját, az Audi Hungaria Zrt. felügyelőbizottságának elnökét, a nemzetközi válságstáb vezetőjét, aki szerint már eddig is számos intézkedést hoztak annak érdekében, hogy megóvják munkavállalóik egészségét.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Magyarországnak bőven van teendője a régiós “hosszútávfutásban”

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek – ezen belül az egyik fontos mutató, a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP – alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest. Az uniós átlag háromnegyedénél jár most Magyarország, míg Csehország 91, Lengyelország 80, Románia 78 százalékos arányt tud felmutatni, miközben Szlovákia viszont csak 73 százalékot. Ahhoz, hogy a magyar felzárkózás ütemesebb legyen, a képzett, minőségi munkaerő irányába kell elmozdulni.

2024. április 19.

Az MNB 28 millió forintra bírságolta az UniCredit Bankot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt; a hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet biztonságos működését – közölte a jegybank pénteken.

2024. április 19.

Rosszul meghatározott árral sokat lehet bukni az ingatlaneladáson

Minél hosszabb ideig van a piacon egy ingatlan, annál nagyobb az esély, hogy csak komoly árengedménnyel lehet értékesíteni, mutatott rá az Otthon Centrum elemzése, amely az értékesítési idő és az alku mértékének összefüggését vizsgálta.