Közbeszerzési Hatóság: csökkent az egyszereplős közbeszerzési szerződések száma


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Idén a harmadik negyedévben csökkenésnek indult az egyajánlatos közbeszerzési szerződések száma, ami az európai uniós forrásokkal kapcsolatos egyeztetések szempontjából pozitív fejlemény – közölte a Közbeszerzési Hatóság csütörtökön az MTI-vel.

A hatóság adatai szerint a 2022 első kilenc hónapjában lefolytatott közbeszerzések összértéke elérte a 3628 milliárd forintot, ez csaknem 50 százalékkal, 1200 milliárd forinttal magasabb az előző évinél. Szeptember végéig Magyarországon 5896 közbeszerzési eljárást folytattak, ami kismértékű emelkedés 2021 azonos időszakához képest.

Az uniós eljárásrend szerint számított egyszereplős beszerzések aránya a teljes havi szerződésszámhoz viszonyítva augusztusban 26,8, szeptemberben 26 százalékra csökkent, míg az év korábbi időszaka során ez az arányszám 34 és 48 százalék között alakult. A nemzeti eljárásrend szerint augusztusban 17,0, szeptemberben 17,3 százalék volt az egyajánlatos közbeszerzések aránya. A Közbeszerzési Hatóság emlékeztetett, hogy tavasszal – a kormány ide vonatkozó rendelete után – közölte, a közbeszerzések hatékonyságának további javítása érdekében kiemelt figyelmet fordít az egyajánlatos közbeszerzések ellenőrzésére, és amennyiben egyetlen ajánlat érkezik egy felhívásra, akkor eredménytelenné kell nyilvánítaniuk az eljárást.

Magyarország korábban azt vállalta, hogy az uniós és a hazai forrásból megvalósuló beszerzéseknél az egyajánlatos közbeszerzések arányát tartósan 15 százalék alá csökkenti 2024 végéig. A hatóság tájékoztatása szerint a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások (hnt) száma továbbra is alacsony szinten van. Az uniós eljárásrendben mind szám- mind értékarányban tovább csökken ezek hányada.

A közbeszerzési eljárásokban a verseny mérőfokát jelző másik fontos mutató, az eljárásokban átlagosan beérkező ajánlatok száma továbbra is magas szinten áll. Az év első kilenc hónapjában ez az arányszám 6,4 volt, ami a hazai közbeszerzési piacon fennálló versenyhelyzetet jelzi – írták. Hangsúlyozták, folytatódik a magyar gazdaság szerkezete és teljesítménye szempontjából pozitív tendencia, a gazdaság húzóerejét jelentő mikro-, kis- és középvállalkozások 4986 közbeszerzési eljárást nyertek 1784 milliárd forint értékben a vizsgált időszakban. Idén szeptember végéig a hatóság 21 333 darab hirdetményt ellenőrzött, melyek közül 20 299 alkalommal küldött hiánypótlási felhívást, ami jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy az ajánlatkérők hirdetményei jogszerű tartalommal jelenjenek meg – közölték.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Magyarországnak bőven van teendője a régiós “hosszútávfutásban”

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek – ezen belül az egyik fontos mutató, a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP – alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest. Az uniós átlag háromnegyedénél jár most Magyarország, míg Csehország 91, Lengyelország 80, Románia 78 százalékos arányt tud felmutatni, miközben Szlovákia viszont csak 73 százalékot. Ahhoz, hogy a magyar felzárkózás ütemesebb legyen, a képzett, minőségi munkaerő irányába kell elmozdulni.

2024. április 19.

Az MNB 28 millió forintra bírságolta az UniCredit Bankot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt; a hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet biztonságos működését – közölte a jegybank pénteken.

2024. április 19.

Rosszul meghatározott árral sokat lehet bukni az ingatlaneladáson

Minél hosszabb ideig van a piacon egy ingatlan, annál nagyobb az esély, hogy csak komoly árengedménnyel lehet értékesíteni, mutatott rá az Otthon Centrum elemzése, amely az értékesítési idő és az alku mértékének összefüggését vizsgálta.