KSH: 2,2 százalékkal nőtt a GDP az első negyedévben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bruttó hazai termék (GDP) volumene az első negyedévben 2,2 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. A szezonálisan, naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos negyedévéhez mérten 2,0 százalékkal nőtt, az előző negyedévhez viszonyítva 0,4 százalékkal csökkent – jelentette pénteken második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A koronavírus-járvány miatt kialakult rendkívüli helyzet a legtöbb nemzetgazdasági ág teljesítményére kedvezőtlen hatást gyakorolt, de a piaci szolgáltatások és kisebb mértékben az ipar továbbra is a növekedés húzóerejét adta.

Az ipar teljesítménye 1,7 százalékkal, ezen belül a feldolgozóiparé 1,3 százalékkal emelkedett a tavalyi első negyedévhez mérten.

A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 2,4 százalékkal nőtt, a legnagyobb emelkedést, 8,8 százalékkal az információ és kommunikáció érte el. A kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás, illetve a szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység hozzáadott értéke egyaránt 5,0 százalékkal emelkedett.

A felhasználási oldalon a háztartások tényleges fogyasztása 4,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, ezen belül a legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadása 5,0 százalékkal emelkedett. A beruházások 2017 első negyedéve óta tartó jelentős növekedése megtört, az idei első negyedévben 2,6 százalékkal csökkentek.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.