KSH: megállt a használt lakások árának emelkedése

Szerző: Adó Online
Dátum: 2019. november 4.
Címkék: ,
Rovat:
Idén a második negyedévben megállt a használt lakások árának emelkedése, miközben az új lakások ára országszerte nőtt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az idei első negyedév az előző negyedévhez mért kiugró, 6,7 százalékos áremelkedése után a második negyedévben nem folytatódott a használt lakások árának emelkedése, 0,1 százalékos csökkenést mért a KSH.

Az új lakások piacán az 5,1 százalékos, első negyedévi áremelkedést további 3,1 százalékos drágulás követte a második negyedévben. Idén a második negyedévben a használt lakások ára 14 százalékkal, az újaké 12 százalékkal volt magasabb a megelőző év azonos időszakához viszonyítva.

Egy új lakás átlagosan 27,8 millió forintba került 2019 első két negyedévében, ez 200 ezer forinttal több, mint 2018-ban. Budapesten 400 ezer forinttal, 34,5 millió forintra nőtt az átlagár. Az eddig ismert adásvételek között a korábbinál nagyobb súllyal jelennek meg a 40 négyzetméter alatti kislakások, ez mérsékelte a teljes lakásra számított árszint emelkedését.

A fajlagos árak átlagosan 9,5, a nagyvárosokban 10 százalékkal nőttek. A Budapesten eladott új lakások négyzetméterára a korábbi 603-ról 665 ezer forintra emelkedett. A megyeszékhelyeken és a kisebb településeken 400 ezer forint körül alakult az új lakások fajlagos ára az év első felében.

Az első két negyedévben az eddig regisztrált lakáspiaci forgalom további eltolódást mutat a kisebb települések felé. Budapest részesedése az egyötödöt sem érte el, ami jelentős elmozdulás a 2014-2015-re jellemző 30 százalék fölötti értékről. A megyeszékhelyek piaci súlya eközben végig állandó volt, a kisebb településeké pedig folyamatosan nőtt. A nem megyeszékhely városok és a községek az összes használtlakás-értékesítés 60 százalékát adták az első félévben.

A használt lakások átlagos ára az első félévben 16,7 millió forint volt, 700 ezer forinttal több, mint 2018-ban. Az árak növekedése az ország valamennyi régiójára jellemző – közölte a KSH.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek:


Ingatlan.com: a fővárosban megtorpant a használtlakás-piac
2019. október 29.

Ingatlan.com: a fővárosban megtorpant a használtlakás-piac

A fővárosban megtorpant a használtlakás-piac, ugyanis az első félévben 9941 használt lakás talált gazdára, ami éves összevetésben 46 százalékos visszaesés, ez a folyamat vidéken is érzékelhető, a megyeszékhelyeken több mint 30 százalékkal csökkent a lakásforgalom - közölte az Ingatlan.com kedden.

A választások hatása a fővárosi ingatlanpiacra
2019. október 28.

A választások hatása a fővárosi ingatlanpiacra

Az elmúlt években a legnagyobb hatással a hazai ingatlanpiacra az állami beavatkozások voltak, többek között az ÁFA csökkentés az új építésű ingatlanok esetében, a Családi Otthonteremtési Kedvezmény bevezetése, a hitelezés támogatása és szabályozása, illetve legutóbb a MÁP+ államkötvény bevezetése, mely teljesen elvitte a befektetők fókuszát az ingatlanpiacról - véli Balla Ákos ingatlanszakértő.