KSH: szeptemberben 3,6 százalékkal nőttek az árak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,6 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál; augusztushoz viszonyítva átlagosan 0,3 százalékkal nőttek – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Utoljára 2013. januárjában volt ennél nagyobb az éves infláció.

Az év első kilenc hónapjában a fogyasztói árak átlagosan 2,7 százalékkal nőttek.

Az elmúlt egy évben a járműüzemanyagok és a dohányáruk ára emelkedett jelentős mértékben. Az üzemanyagok 14,9, a dohányáruk 7,0 százalékkal kerültek többe, mint tavaly augusztusban, de az üzemanyagok drágulása augusztushoz képest 1,4 százalékponttal lassabb, a dohánytermékeké 0,8 százalékponttal gyorsabb volt.

A szezonálisan kiigazított éves maginfláció 2,4 százalék volt, annyi, mint az augusztusi 2,2 százalékot megelőző négy hónapban.

Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor kiemelte: az élelmiszerek ára átlagosan 4,6 százalékkal nőtt tavaly szeptemberhez képest, az idén augusztushoz viszonyítva pedig 0,5 százalékkal. Az élelmiszerek súlya számottevő – 25,4 százalék – a lakossági fogyasztásban, így ez jelentősen közrejátszott az emelkedésben. Hozzátette: a dohánytermékek ára a jövedékiadó-emelés miatt nőtt.

Az élelmiszereken belül tavaly szeptemberhez viszonyítva az idényáras élelmiszerek – burgonya, friss zöldség, gyümölcs – ára 21,2 százalékkal emelkedett, ezen belül a burgonya 36,5, a friss zöldségek 38,4 százalékkal drágult. A liszt ára 7,8, a tojásé 7,0 százalékkal magasabb volt szeptemberben, ugyanakkor a cukoré 22,7 százalékkal alacsonyabb.

A szeszes italok 3,1 százalékkal drágultak.

A háztartási energia 1,5 százalékkal drágult egy év alatt, ezen belül a tűzifa ára 12,1, a palackos gázé 11,2 százalékkal emelkedett.

A ruházati cikkek 0,4 százalékkal kerültek többe, mint tavaly szeptemberben. A tartós fogyasztási cikkek átlagos árszintje gyakorlatilag stagnált, 0,1 százalékkal alacsonyabb volt, mint egy éve, ezen belül viszont az új autók ára 5,3 százalékkal emelkedett, a használtaké 8,4 százalékkal csökkent, de mérséklődött a telefonkészülékek, audió és videó berendezések, számító- és fényképezőgépek ára is.

A szolgáltatások átlagos árszintje 1,8 százalékkal emelkedett tavaly szeptember óta, az augusztusi 1,7 százalék után. Ezen belül viszont a taxi 11,2, a teher fuvaroztatás 6,6 százalékkal, a belföldi üdülés 10,2 százalékkal drágult, míg a külföldi 6,1 százalékkal. A postai tarifák is 4,0 százalékkal emelkedtek.

Az egyéb cikkek csoportjában 7,1 százalékos volt az átlagos áremelkedés, amit az üzemanyag árak mellett az is táplált, hogy a tankönyvek előző hónapban még 58,7 százalékos éves összevetésű árcsökkenése a bázishatás miatt szeptemberben 2,1 százalékosra fékeződött.

Augusztushoz viszonyítva szeptemberben az élelmiszereken belül a friss zöldség 7,2, a liszt 3,9, az idényáras élelmiszerek 1,6, a tej 0,8, a baromfihús 0,7, a sertéshús 0,6 százalékkal drágult, miközben a csokoládé, kakaó 1,8 százalékkal olcsóbb lett.

A szezonváltás miatt a ruházkodási cikkek 2,1 százalékkal többe kerültek.

A járműüzemanyagokért 1,3 százalékkal kellett többet fizetni szeptemberben, mint egy hónappal korábban.

A szolgáltatások ára 0,4 százalékkal mérséklődött, ezen belül a nyári főszezon zárását követően az üdülési szolgáltatásoké 4,7 százalékkal.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Duna House: az illetékmenteség is a csok plusz egyik előnye lehet

A teljes visszafizetést tekintve több tízmillió forintot is megspórolhat az, aki a csok plusz támogatott hitelkonstrukciót és az ezzel járó illetékmentes ingatlanvásárlási lehetőséget választja – hívta fel a figyelmet csütörtökön kiadott elemzésében a Duna House.

2024. április 18.

Együttműködést kötött a VOSZ és az eMAG a kkv-k online értékesítésére

Partnerségi megállapodást írt alá a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és az eMAG Magyarország az e-kereskedelmi know-how, valamint a magyar kis- és középvállalatok (kkv) online értékesítési csatornáinak fejlesztésére a régióban – közölte az eMAG csütörtökön.

2024. április 18.

A Bosch csoport növelte árbevételét csökkenés a Danone-nál

A Bosch csoport 2023-ban növelte árbevételét és eredményét, sikeresen folytatja növekedési stratégiáját – emelte ki csütörtökön Stefan Hartung, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának elnöke a vállalat éves eredményeit ismertetve. A Danone francia élelmiszer- és italgyártó bevétele éves szinten 2,5 százalékkal, 6,79 milliárd euróra csökkent az idei első negyedévben – áll a cég honlapján.