Lakbérindex: augusztusban 0,5 százalékkal emelkedtek a lakbérek havi szinten


Tovább emelkedtek augusztusban a lakbérek: az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal nőttek országosan, Budapesten viszont nem változott az értékük – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com lakbérindexéből.

A KSH oldalán közölt adatok szerint az augusztusi lakbérek éves összevetésben országosan 9,9, Budapesten 9,1 százalékkal, a 2015. évi bázisidőszakinál 113, illetve 102 százalékkal emelkedtek.

Hozzátették, hogy 2024 első nyolc hónapjában a megfigyelt hirdetések 92 százaléka többlakásos épületben lévő lakásra vonatkozott, a fennmaradó mintegy 8 százalékban családi házat hirdettek meg. Idén a január–augusztus közti időszakban országosan a figyelembe vett hirdetések 44, a fővárosban pedig 43 százaléka származott magánszemélytől.

Az ingatlan.com hétfőni közleménye idézte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét, aki elmondta a korábbi években a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése utáni albérletszezonban mindig kimutatható drágulás következett be augusztusban, de idén ez elmaradt. Ugyanakkor éves összevetésben jelentős áremelkedés történt, hiszen a KSH-ingatlan.com lakbérindex szerint országosan csaknem 10, a fővárosban pedig 9,1 százalékos bérletidíj-emelkedés történt.

A pesti külső kerületek 11 százalékos drágulása viszont meghaladja a fővárosi átlagot. Ez annak köszönhető, hogy a belvárosi kerületek magas albérletárait a bérlők a távolabbi, olcsóbb városrészekbe költözéssel ellensúlyozzák – mutatott rá az elemzésben a szakember.

Az ingatlan.com adatai alapján az albérletszezon végéhez közeledve több mint 16 ezer kiadó házra és lakásra kerestek bérlőt a tulajdonosok országszerte, ami 18 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

Balogh László a közleményben megjegyezte, a kínálat növekedése arra utal, hogy a piacon egyre nagyobb választékból válogathatnak a bérlők. A kínálati oldalon kialakuló versenyhelyzet pedig hosszabb távon akár az árak stabilizálódását és az albérletdrágulás lassulását okozhatja.

Arra is kitértek, hogy a VI. kerületben a rövid távú lakáskiadásról vasárnap lezárult népszavazás eredménye várhatóan hatást gyakorolhat Terézváros és a budapesti belváros albérletpiacára is.

Balogh László a közleményben ismertette, hogy bár a VI. kerület sosem volt a legdrágább Budapesten, Terézváros stabilan a 3-4. helyen áll a legmagasabb bérleti díjakkal rendelkező kerületek között. Ez azt mutatja, hogy a kerület továbbra is keresett, és a népszavazás esetleges hatásai akár változást is hozhatnak az árazásban és a kereslet alakulásában.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 7.

Elutasítják a rövid távú lakáskiadás teljes betiltását Budapesten szakmai szervezetek

A rövid távú lakáskiadás esetében a teljes tiltás és a jelenlegi szabályozás közötti kompromisszumot javasolják a hazai turisztikai szakmai szövetségek a kormány számára. Huszonhat szakmai szervezet közös szakmai álláspontot alakított ki az ügyben, amelyet az új Fővárosi Közgyűlés megalakulásának apropóján tettek közzé a Turizmus.com-on.

2024. október 7.

KSH: a kiskereskedelmi forgalom 4,1 százalékkal emelkedett

Augusztusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 3,2, naptárhatástól megtisztítva 4,1 százalékkal bővült az előző év azonos időszakihoz képest – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).