Az MBH Bank tanösvényeket fogadott örökbe
Megújulnak a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tanösvényei az Agrárminisztérium és az MBH Bank Nyrt. együttműködésével, a hazai nemzeti parkok támogatása céljából indított MBH Biodiverzitás Program keretében.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Magyar Telekom 500, a Mol 700 dolgozójától válik meg.
A Magyar Telekom jövőre 500 munkavállaló elbocsátását tervezi, az anyavállalatot érintő létszámleépítésről és egyéb költséghatékonysági intézkedésekről a cég már megállapodott a társaságnál működő érdekképviseletekkel – közölte a távközlési cég hétfőn a BÉT honlapján. Az elbocsátottak többsége várhatóan még az idén távozik a vállalattól. A fenti szám nem tartalmazza a vezetői állomány csökkenését és a nyugdíjazással megvalósuló munkaviszony-megszüntetéseket – olvasható a dokumentumban.
Hétszáz dolgozóját tervezi elbocsátani csoportos létszámleépítés keretében a Mol Nyrt. – közölte még pénteken az olajcég kommunikációs igazgatója. Szollár Domokos elmondta, hogy a leépítés a Mol Nyrt.-t, valamint a csoporthoz tartozó TVK-t is érinti. A cég a magyarországi finomítás, a termelés, a logisztika, a nagy- és kiskereskedelem területén egyaránt tervez elbocsátásokat. Fele-fele arányban fizikai és szellemi foglalkozásúakat küld el a vállalat – közölte a kommunikációs igazgató. Az elbocsátásokról ezen a héten kezdenek konzultációt a szakszervezetekkel.
(Forrás: MTI)
Elmerült az új Mt. részleteiben?
|
Megújulnak a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tanösvényei az Agrárminisztérium és az MBH Bank Nyrt. együttműködésével, a hazai nemzeti parkok támogatása céljából indított MBH Biodiverzitás Program keretében.
A KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint vegyesen alakultak az átlagos lakbérek szeptemberben, országos szinten 0,1 százalékkal csökkentek augusztushoz képest, miközben Budapesten 0,4 százalékkal nőttek, éves összevetésben az országos átlagos bérleti díjak 9,6, a fővárosiak 9,9 százalékkal emelkedtek – közölte az ingatlan.com hétfőn.
A kötelező felelősségbiztosítások esetében 2 százalékos az elektromos autók aránya a K&H-nál, szemben a villanyautók teljes, hazai állományhoz mért 1 százalékos részesedésével. A K&H-s cascobiztosításoknál kiugró, 12 százalékos az elektromosok részesedése, ami azzal is magyarázható, hogy a villanyautók ára egyelőre a hagyományos autók átlagértékénél magasabb, ezért a tulajdonosok nagyobb arányban védik cascóval az autójukat.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!