Lezárta az OTP a szerbiai bankvásárlását


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az OTP pénzügyileg is lezárta szerbiai bankvásárlását, amelyben Societe Generale Csoport szerb leánybankja és leányvállalatai az OTP Bank százszázalékos tulajdonába kerültek – közölte az OTP a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.

A 2019. június végi adatok alapján az SGS 8,3 százalékos piaci részesedésével Szerbia negyedik legnagyobb bankja. Univerzális bankként a lakossági és vállalati szegmensben egyaránt aktív – áll a közleményben.

„Az akvizíció eredményeként az OTP csoport még meghatározóbb piaci szereplővé válik az országban” – emelte ki az OTP.

Korábbi tájékoztatásuk szerint az OTP piaci részesedése a márciusig lezárt tranzakciók alapján 5,7 százalék volt Szerbiában.

Bencsik László az OTP Bank vezérigazgató-helyettese márciusban sajtótájékoztatón azt mondta: a bankok előző tulajdonosai kérésének eleget téve nem közlik a vételárat. Erről annyit mondott: az elmúlt 2 évben végrehajtott akvizíciók összességében könyvértéknek megfelelő vételáron történtek.

Az OTP Bank Srbija az idén az első fél évben – a már bejelentett, de le nem zárt akvizíció hatása nélkül – mintegy 3 milliárd forint adózott eredményt ért el, 91 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Az OTP csoport teljes féléves eredménye megközelítette a 178 milliárd forintot.

A szerbiai érdekeltség mérlegfőösszege a fél év végi adatok alapján 4 százalékkal 613 milliárd forintra nőtt. Az OTP Bank Srbija saját tőkéje 2019. június 30-ra 9 százalékkal 92 milliárd forintra nőtt.
Az OTP csoport féléves pénzügyi jelentés szerint 2019. április 25-én megtörtént az OTP érdekeltségei, a Vojvodjanska banka a.d. Novi Sad és az OTP banka Srbija a.d. Novi Sad egyesülése, a Vojvodjanska banka beolvadt az OTP banka Srbija-ba. Az integráció első eredményei alapján a szerb bank fiókszáma 6 egységgel 148-ra, az alkalmazotti létszám 85 fővel, 4 százalékkal csökkent.

Az OTP Bank részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik, árfolyamuk kedden 12 630 forinton zárt, az elmúlt egy évben legmagasabb áruk 13 2580, a legalacsonyabb 9820 forint volt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2019. április 1.

Albán bankot vett az OTP

Az OTP Bank száz százalékos tulajdonába került a Societe Generale Csoport albán leánybankja, a Banka Societe Generale Albania SH.A. (SGAL), miután március 29-én megtörtént a tranzakció pénzügyi zárása – tájékoztatta az OTP Bank Nyrt. a tőkepiaci szereplőket hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2019. május 10.

Jól ment az OTP-nek

Az OTP-csoport az elemzői várakozásoknál jobb első negyedévet zárt, 72,6 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el, 7 százalékkal kevesebbet az előző negyedévinél, de 12 százalékkal többet az egy évvel korábbinál.