Még jobban pörgött a lakáspiac februárban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Országosan 27,5 százalékkal több, 13 793 ingatlan-adásvétel történt a Duna House tranzakciószám-becslése szerint.

Az ingatlanközvetítő vállalat szerdán közzétett adatai alapján az adásvételek száma 5 százalékkal kevesebb volt a tavaly februárinál, de a 2020-as adatokhoz viszonyítva 5 százalékkal több. Beigazolódott a Duna House szakértőinek várakozása, hogy erős lesz az évkezdet. Márciusban pedig még ennél is aktívabb piaccal számolnak a szakemberek, bár az orosz-ukrán konfliktus lehetséges hatásai miatt a várakozások kevésbé biztosak.

A hitelpiacon januárhoz képest csökkent a volumen, de még mindig a vártnál erősebb volt az év második hónapja. A Duna House pénzügyi részlegének becslése szerint 93 milliárd forint lakáscélú jelzáloghitelt vettek fel az ügyfelek,. Ez az eddigi legerősebb február az elmúlt években. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) jelentése alapján 2020 azonos időszakában 75,2, 2021-ben pedig 69,2 milliárd forintos hitelvolumennel zárt a piac. Ennek megfelelően az idei február 34 százalékkal jobb eredményt hozott a tavalyinál.

A vállalat szerint a következő időszakban a gazdasági helyzet és a kamatemelési ciklus várhatóan érezteti majd hatását a folyósított jelzáloghitelek volumenében és a beadott igények számában is.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Magyarországnak bőven van teendője a régiós “hosszútávfutásban”

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek – ezen belül az egyik fontos mutató, a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP – alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest. Az uniós átlag háromnegyedénél jár most Magyarország, míg Csehország 91, Lengyelország 80, Románia 78 százalékos arányt tud felmutatni, miközben Szlovákia viszont csak 73 százalékot. Ahhoz, hogy a magyar felzárkózás ütemesebb legyen, a képzett, minőségi munkaerő irányába kell elmozdulni.

2024. április 19.

Az MNB 28 millió forintra bírságolta az UniCredit Bankot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt; a hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet biztonságos működését – közölte a jegybank pénteken.

2024. április 19.

Rosszul meghatározott árral sokat lehet bukni az ingatlaneladáson

Minél hosszabb ideig van a piacon egy ingatlan, annál nagyobb az esély, hogy csak komoly árengedménnyel lehet értékesíteni, mutatott rá az Otthon Centrum elemzése, amely az értékesítési idő és az alku mértékének összefüggését vizsgálta.