Még nem kell fizetni a Budapest név használatáért
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Levette a Budapest név használatáról szóló javaslatot a Fővárosi Közgyűlés napirendjéről Tarlós István főpolgármester; indoklása szerint az ügyben további egyeztetések szükségesek.
Az eredeti javaslat szerint fizetniük kellene a jövőben a Budapest nevet vagy annak változatait – Buda, budai, Budapest, budapesti, Budapest főváros, Budapest fővárosi, főváros, fővárosi, Pest, pesti, Pest-Buda, pest-budai – használó egyéni vállalkozóknak és gazdasági társaságoknak. A rendelet a cégnevekre, a domainnevekre, a kiadványokra, a termékekre és a rendezvényekre vonatkozna.
Ha egy gazdasági társaság az elnevezéséhez határozatlan időre kérné a nevet, akkor 750 ezer forint megfizetésére lenne köteles, míg egy emléktárgyon, kiadványon való feltüntetés ellenértéke darabonként 100 forint lenne.
A rendelettervezet emellett azt is kimondja, hogy a már korábban megszerzett névhasználatot nem kellene ismételten engedélyeztetni, de a felvett név használatát a főpolgármester megtilthatná, ha az ütközik a főváros érdekeivel.
(Forrás: MTI)