Még van erő az ipari növekedésben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Elemzők szerint továbbra is jelentős maradhat az ipar növekedése.


A Takarékbank szerint az idén 7,5 százalék felett maradhat a növekedés, az ING 6,5 százalékos bővülést vár.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közzétett első becslésének adatai szerint az ipari termelés volumene 3,4 százalékkal haladta meg júliusban az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás 0,7 százalékkal csökkent. A termelés az év első hét hónapjában 6,7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét.

Balatoni András az ING Bank vezető elemzője kiemelte: az ipar kilátásai változatlanul kedvezőek, a megrendelés-állományok magas szinten vannak, az előző évhez képest bővültek.

A nyári éves indexekből nem lehet megállapítani, hogy a termelés leállásai miatti egyszeri megingásról, vagy a konjunktúra lanyhulásáról van-e szó – mutatott rá. A német előretekintő indikátorok, közöttük az Ifo nem mutatnak jelentős lassulást, sőt, magas szinten állnak. Hozzátette: a júliusi első becslés adata mindenképpen megtorpanás, alacsonyabb a vártál. Ha az átmeneti hatások elmúlnak, újra magasabb növekedést láthatunk majd – mondta.

Számvitel A-tól Z-ig 2015

• hatályos számviteli törvény és a kapcsolódó jogszabályok
• még több és részletesebb magyarázat és példa
• jogszabályi hivatkozások
• két új témakör: – a bizalmi vagyonkezelés, mikrogazdálkodói számvitel

Rendelje meg most!

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint az ipari termelés lassulása átmenetinek tekinthető, és a következő hónapokban gyorsulhat a termelés dinamikája, mivel a tavalyi alacsony bázist az okozta, hogy a Suzuki leállt két korábbi modelljének gyártásával. Ennek köszönhetően az év második felében egyes hónapokban újra kétszámjegyű növekedést is mutathat az ipari termelés – közölte. 

Ugyancsak kiemelte, hogy a tartósan magas ipari bizalmi indexek, az új megrendelések és a rendelésállomány alakulása továbbra is viszonylag gyors növekedést támasztanak alá. A belső és az európai kereslet javulása szintén az ipari termelés élénkülését támogathatja. Tavaly összesen 7,6 százalékkal bővült az ipar kibocsátása, idén pedig egyes ágazatokban folytatódhat a kapacitások felfutása, jobb kihasználása, így a Takarékbank idén is kissé 7,5 százalék feletti ipari termelés növekedésre számít, amit jövőre 5,5 százalékos növekedés követhet.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Magyarországnak bőven van teendője a régiós “hosszútávfutásban”

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek – ezen belül az egyik fontos mutató, a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP – alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest. Az uniós átlag háromnegyedénél jár most Magyarország, míg Csehország 91, Lengyelország 80, Románia 78 százalékos arányt tud felmutatni, miközben Szlovákia viszont csak 73 százalékot. Ahhoz, hogy a magyar felzárkózás ütemesebb legyen, a képzett, minőségi munkaerő irányába kell elmozdulni.

2024. április 19.

Az MNB 28 millió forintra bírságolta az UniCredit Bankot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt; a hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet biztonságos működését – közölte a jegybank pénteken.

2024. április 19.

Rosszul meghatározott árral sokat lehet bukni az ingatlaneladáson

Minél hosszabb ideig van a piacon egy ingatlan, annál nagyobb az esély, hogy csak komoly árengedménnyel lehet értékesíteni, mutatott rá az Otthon Centrum elemzése, amely az értékesítési idő és az alku mértékének összefüggését vizsgálta.